Téli Pályázat :)

Ohayo~ Minna! ^^

Szeretitek a telet? Na? Na? Még ha nem is, azért reméljük rajzolni, írni vagy akár géppel szerkeszteni szerettekJ

Szeretnénk nyitni egy pályázatot, a tél tiszteletére.

A feladat:

Készíts egy téli képet, vagy írj egy történetet egyik kedvenc anime karakteredről/karaktereidről, amint valamit csinálnak a télen. Pl.: Lavi és Kanda hógolyóznak, Lenalee forrócsokit szolgál fel, Allen és Tim hóangyalt csinálnak. Vagy akár más animékből, mangákból is választhattok, nézzük csak:

Ciel nézi, ahogy a 3 tökkelütött, és Sebastian hóembert épít, Ichigo a családdal fát díszít, Toushiro és Matsumoto az ajándékon veszekednek. Soul és Black Star azok civakodnak, kié az utolsó pulykacomb, vagy Maka és Tsubaki főznek. J Persze, nem muszáj ezeket, saját ötleteknek annál inkább örülünk ^^

Tehát, rátok bízzuk, csak legyen köze a télhezJ

Három lehetőség választhattok:

1. Kézzel rajzoltok valamit, lefotózzátok, és elkülditek a közös e-mail címünkre!
2. Számítógéppel szerkesztetek akár képet, vagy videót, és azt külditek el a címünkre J
3.  Az utolsó lehetőség, a szenvedélyes írók számára, hogy írjanak egy történetet, ami min. : Microsoft Word 3 oldal, max 10 oldal J

A képetekhez, történetetekhez zenéket is szívesen várunk, ha pl. szerintetek remekül illik egy jelenethez. Ha valaki videót készít, akkor attól kérjük, tegyen bele legalább egy zenét, de minél több, annál jobb ^^

Még valami nagyon fontos:

Természetesen, díjakat is kapni fogtok ám!;)

De, ha ez még mind nem elég csábító, akkor kijelenthetjük, hogy~:

1. helyezett: A díjon kívül, beleírjuk a történetünkbe (majd kérjük leírni a kedvenc dolgait, tulajdonságait, kedvenc színét stb…)
2. helyezett: A díj mellé kap egy fejlécet J
3. helyezett: Díj + fél évig reklámozzuk a blogon J

Ha lesznek Különdíjasok (márpedig reméljük, lesznek:D) akkor majd ők is kapnak egy díjat, meg egy kis képet, amit mi fogunk megszerkeszteni J

Hosszas tanakodás után, arra jutottunk, hogy a határidő December 20. lesz. J Úgy gondoljuk, ez korrekt, mert elég időt adunk rá, és szerintünk addig tudtok írni, rajzolni, szerkeszteni kedvetekre. Nem kell elsietni a dolgot, még 20-án küldhettek be, sőt ha úgy sikerül, akkor még 21-én hajnalban is. De azt már sajnos nem biztos, hogy elfogadjuk, ha 7:00 után érkezik egy levél, mert akkor lehet, hogy már megbeszéltük ki milyen helyezést ért el, és a levél tartalma lehet, hogy annyira jó, hogy az egész pontozást újra kell kezdenünk.

Ha biztosak vagytok benne, hogy készen vagytok a művetekkel, akkor így kérjük a levelet:

Erre a címre:  regi.afonya@gmail.com

Bloggernév: (Pl. Regina and Áfonya)

Cím: (pl.: http://szerelemahacrbantarsblog.blogspot.com/ )

Szereplők: (pl.: Lavi, Lenalee Lee stb…)

Műfaj:(pl.: Dráma, Romantikus,Vígjáték, Horror)

Figyelmeztetések: (pl.: Trágár beszéd, Kínzás, Erotikus tartalom stb…)

Csatold a képet vagy videót, vagy illeszd be a történetet!:)

Köszönjük szépen, hogy végigolvastad, és reméljük jelentkezni fogsz!:)

Puszi:

Regina and Áfonya

Ui.: Kérünk titeket, a YAOI minden formáját kerüljétek a rajzokon, videókban, írásokban stb… 

5. fejezet - Tyki, a sarokba szorított

Sziasztok :D Tudjuk, hogy sokat késtünk és ez most Regina hibája xD Lusta volt megírni az ő részét szóval tessék rá haragudni xD Na jó, reméljük azért tetszeni fog nektek ez a rész :) Kérünk mindenkit aki olvassa a történetünk, valami véleményt írjon nekünk :) Jó olvasást és komizást :) Puszi: Regi&Áfonya :)

05. Tyki, a sarokba szorított

-         Gyere le, te átkozott, beszédem van veled!- A férfi gúnyos mosollyal leugrott a fáról, cilinderét megemelte fején, majd meghajolt.

-         Mivel szolgálhatok? – Kiegyenesedett, egyenesen Komui szemeibe nézett. Tekintetéből áradt a gonoszság, a kiismerhetetlenség.

-         Mit tettél Lenalee-val?! – Kérdezte rezzenéstelen, érzelemmentes arccal. – Miért sírt?! Mikor ennyire komoly dolgokról volt szó, mindig felöltötte ezt az álcát, akkor is, ha legbelül tombolt, és a vörös köd majdnem ellepte agyát. Mikk úrfi arcán egy pillanatra valami érzelemféleséget lehetett észlelni, ám ő a pókerarc mestere volt, szóval ezt a jelenetet észre sem lehetett venni.

-         Semmi különöset. – Válaszolta nyugodtan, mire a vele szemben állónak feszegette idegeit. – Én csak a rám szabott parancsokat teljesítem... – Vigyorgott ördögien,pedig legbelül tudta, hogy ez már régóta nincs így… Saját csapdájába esett bele, és szenvedett érzelmeitől.  Komui-ban, mintha elpattant volna a húr, üvöltött.

-         Szóval neked a húgom, csak egy bábu volt a gróffal való játékodban?! – Meg sem várta a választ, rávetette magát a Noé-ra. – Te nyomorult! Ezt még megkeserülöd! – Mindketten a földön kötöttek ki, s gurultak pár métert, mire öltözékük beitta a dulakodással járó port, s Komui köhögve vetette oda a dühös szavakat.

-         Akkor… ez az egész… csak színjáték volt… hogy a családom… megszeressen, és…elvedd Lenalee-t… - Közölte a tényeket, de sokkal inkább magával, mintsem ellenfelével. – Miért…? – Kérdezte megadóan, mikor a Noé nem védekezett.

-         Mert ez volt az Ezeréves parancsa. – Jelent meg apró féloldalas mosoly az arcán. – Tudod, ha csak a jó létezne, akkor a világ teljes egészében értelmetlenné válna. Hogy is mondjam? Számomra teljesen jelentéktelenné válna az emberek létezése, mondhatni… Unalmas lenne… De, ha van jó, és rossz; fehér, és fekete… Az élet értelmet nyer. Élvezetek nélkül… Az én lényem megszűnne, létezi, és még nem szándékozom meghalni. Főleg úgy, hogy tudom, mi vagyok… - suttogta az utolsó mondatot az idősebbik Lee fülébe, majd faképnél hagyta. Csak ott állt, dermedten, fel sem fogva az előző mondatokat… Kínzóan lassan eljut tudatáig ellensége mondatainak súlya, s a „hirtelen” ért információtól kikerekednek szemei. Egy hatalmas sóhaj hagyja el száját, majd elindul ő is a Fekete Rend, védelmező falai közé…

A bárka mélyén lévő szobában, sötétség honol… Csak pár gyertya fénye ad világosságot. Itt ülnek a Noék, az Ezeréves gróffal együtt, aki gondatlanul szürcsölgeti teáját. Ám egy valaki hiányzik. És nélküle minden unalmas… hogy is ne lenne, hisz az Élvezetek Gyermeke nélkül a hangulat a földet verdesi.

- Gróf bácsi! Hol van már Tyki? – Kérdezte egy esernyőt pörgetve az Álmok Gyermeke.

- Hamarosan megérkezik…- Válaszolta sejtelmes, érces hangján. Az asztalnál még hárman ültek. Egy fekete hajú fiú felkuncogott, mire a mellette lévő szőke értetlenül meredt rá, azonban kuncogását átváltotta a hatalmas, gúnyos kacaj.

- Úgy látszik, csődöt mondott… - Röhögte, s amint ezt kimondta, kopogtak az ajtón. Az előbb említett jelent meg, s nyugodtan lépdelt helye felé. Nagyot sóhajtva leült, mire minden szem rá szegeződött. Nem szólt egy szót sem.

- Hogy ment? – törte meg a csendet az Ezeréves. Tyki szeme sarkából rásandított, s még egy sóhaj hagyta el száját. - Értem… Hát, akkor mindegy, annyira úgy sem volt fontos…- Mondta fülig érő mosollyal a száján.

,, Még hogy nem volt fontos… Elveszítettem a számomra legfontosabb embert…”- Gondolta magában Tyki. - ,, Nos, legalább az élvezetek sosem tűnnek el…” – Próbálta gondolatban nyugtatni magát, kevés sikerrel, de ez nem ült ki arcára. Csak lehúzott egy erős italt, majd szóba elegyedett a többi társával…

A Fekete Rendnél Lenalee már javában aludt. Ágya szélén ült bátyja, és csak arra várt, hogy felébredjen, és beszélgethessenek. Nem volt szíve felébreszteni, olyan édesen aludt, és ezt már hosszú évek óta nem figyelhette meg… megfigyelte Komui észrevette, hogy az arca kezd nőiesedni, még pedig nem is akárhogy, nagyon szép nő lesz belőle, az már tény. A bátyja  egy mosoly kíséretében megsimogatta a lány buksiját. Lenalee pedig erre a szeretett érintésre kinyitotta a lila szemeit, majd amikor látta a testvére mosolygó arcát ő is felderült,
- Bátyus! – kiáltotta örömmel és felült az ágyban. – Annyira hiányoztál, sajnálom, amiért elmentem Tykivel, de szeretem őt… nagyon… - pirult el a gondolat révén, igazat mondott, nem a testvéreként szereti, hanem, mint férfit.
- Semmi baj, megértem az érzéseidet Tyki iránt, bár nem örülök neki, de… - mire válaszolni akart volna Reever jött be idegesen.
- Komui! A tábornokok hívatnak! – ezzel ki is ment. Lenalee értetlenül meredt a zárt ajtóra, fura egy egyén ez a férfi.
- Bocsáss meg, Lena! El kell mennem, de nem maradsz egyedül! Beküldök hozzád egy fiút… - majd mosolyogva kisétált a szobából a bátyja és a folyosóra nézett, ahol Kanda sietett el hevesen.
- Ááá! Kanda! – kiáltott utána a fiú pedig mérgesen odafordult felé.
- Mit akar? – vettette oda foghegyről és lenéző pillantással várta a választ.
- Kérlek, majd már be a húgomhoz! Még most került ide és nem akarom egyedül hagyni! Köszi szépen! – és nagy röhögve elkapta a karját majd az ajtón belökte és bezárta, még hallotta amint a fiú erősen rácsapott az ajtóra, de nem foglalkozott vele, ment elintézni a kiszabott ügyét…
- Átkozott, Komui! Engedj ki, te fafejű! – ordítozott Kanda idegesen, de egy kicsit próbálta visszafogni magát, mivel Lanelee ijedt szemekkel méregette őt. Eléggé kényelmetlen helyzetbe csöppent, mivel egyáltalán nem ismerik egymást.
- Ö… szia! Én Lenalee vagyok! – kezdeményezte a lány a beszélgetést kedvesen. Kanda egy kicsit megenyhülten fogta a széket és odahúzta az ágyhoz majd nagyképűen ledobta magát rá.
- Üdv. Kanda – ennyivel elintézte a bemutatkozást.
- A bátyám küldött be?
- Igen, ő – sóhajtott egy nagyot, majd észrevette, amint Lenalee sírva fakad. – Hé! Minden oké?! Hallod?? – aggódva felugrott és felült az ágyra, majd a lányra meredt, aki válasz helyett hozzá bújt és úgy sírt tovább. Kanda nem volt az a pesztrálós típus, de most mégis azt érezte, hogy meg kell védenie ezt a lányt, olyan, mintha a húga lenne…
- Történt valami? – kérdezte pár percnyi csend után.
- Semmi… csak egy rossz emlék jutott az eszembe… semmi több! – felelte kényszeredett mosollyal. Próbált magára egy normális álarcot felölteni, kevesebb sikerrel…
- Mondd el, ha úgy könnyebb! – biztatta Kanda gyengéden, maga sem értette miért teszi ezt, de nagyon kíváncsi volt, hogy mi is rázhatta meg ennyire az előtt síró lányt.
- Lehet, hogy őrültnek fogsz nézni, de szerelmes vagyok… nagyon is… - elcsuklott a hangja és várta a fiú reakcióját, Kanda eléggé megdöbbent. Lenalee fiatalabb tőle, és már szerelmes? Akkor biztos ezzel függhet össze a rossz emléke…
- Akkor halljam… - kérte parancsolóan, de megértően és Lenalee mindent szóról szóra elmesélt. Az érzését, amikor Tyki férfiként közeledett felé, és a vágyta, arra, hogy csakis az övé legyen, de egyben félt is ettől… Amint Kanda ezt végig hallgatta kikerekedett szemekkel gondolkozott azon, hogy mennyi mindenen átmehetett ez a lány…
- Jobban vagy? – kérdezte miután értelmezte a dolgokat és kedvesen megsimogatta a lány haját.
- Igen, köszönöm, Kanda! – mosolygott jókedvűen Lenalee, majd egy hálás puszit nyomott a fiú arcára, aki egyben el is pirult, nem volt hozzá szokva, hogy puszilgassák.
Mire válaszolni akart volna Kanda a góleme riasztást adott ki, ahonnan Reever beszélt.
- Kandaa! Menj el kérlek Itáliába, egy nagy számú démon sereget észleltek, veled megy még Marie is! – ezzel megszakadt a kapcsolat és Kanda igyekezett minél hamarabb elindulni, de a lány elkapta hátulról a kezét.
- Kanda! Hova mész, mi az, hogy démon? – ijedt szemekkel várta a választ, de a fiú lesütött szemmel elintézte egy rövid válasszal, muszáj volt visszatennie az álarcát.
- Majd később… Most ezt el kell intéznem, de amint visszajöttem elmesélek mindent, amit tudok! – lassan és nagyképűen, ahogy szokott, távozott. Lenalee értetlenül ült az ágyon és figyelte azt a pontot, ahol a fiú távozott…

4. fejezet - Gyere, Lenalee...

Sziasztok :D Meghoztuk a 4. részt :) Reméljük tetszeni fog :) Ez egy kicsit hot-os lett :$ De nem annyira durva xD Persze ettől lesznek merészebbek is, de szerintünk elsőre elég ennyi :P Köszönjük az előző komikat, kérjük ehhez is írjatok ^^ Valamint kíváncsiak vagyunk a fiúk véleményére is xD Akkor jó olvasást és komizást :) By: Regi and Áfonya (LLL)

Sötét van, annyira, hogy az embernek szinte már sírni támad kedve. A nagy irodában, az orrunkig sem lehet ellátni, ezért épeszű élőlény nem tartózkodik ott… De mégis van egy férfi, ki az asztalon hasal. Keze hanyagul lóg le a bútor széléről, amiben egy fényképet szorongat. Asztalát ellepik a jelentési papírok, üzenetek, egyéb fontos, és jelentéktelen levelek.  Megcsörrent a telefon, amiről hamar leseperte a papírokat, majd füléhez rántotta a kagylót.

-          Van valami hír? – Kérdezte reménykedve a Rend igazgatója, majd egy sóhaj hagyta el száját. A telefonból már csak idegesítő búgás hallatszott, amit hamar megelégelve, visszalökte helyére a készüléket. Öklével hatalmasat vert az asztalba, mire a rozoga fa megremegett. Jó pár év telt el, mióta Lenalee eltűnt, de bátyja az óta is keresi őt, megállás nélkül. Nem adja fel! Ha a szeretett húgáról van szó, ő nem adja fel! Bárhol is lehet, meg fogja találni, bármi áron!

-          Tyki! Kész az ebéd, gyere már! – Kiabálta a lány. – Tyki! – Dobbantott egyet lábával, mire egy morgást kapott válaszként. Bájos arca kipirult az idegességtől, s karba tett kézzel dobolt lábával az öreg padlózaton. Mikor az említett tarkóját vakargatva megállt a küszöb előtt, lila szemeit mérgesen rászegezte. – Na végre! – Enyhült meg tekintete. – Ülj le, ma finomat főztem. – A férfi átlépte a küszöböt, majd szeme sarkából ránézett az asztalon lévő ételekre, s dicséretképp megsimogatta a lány buksiját. Mindketten leültek a kis asztalhoz. Ugyan nem volt túl nagy, de kettejüknek pont megfelelt a mérete. Vendégek sosem jártak arra, ezért semmi szükség nem volt nagyobb bútorzatra.

-          Ma is mész a bányába? – Kérdezte komor hangon a lány. Nem szeretett egyedül lenni, Tyki meg nem engedte kilépni a házból, csak az erdőbe, de csak akkor, ha mindketten mentek.

-          Nem, ma nem. – Válaszolta két falat közt. Kedvesen rámosolygott a lányra, amitől kis pír szökött arcára. – Köszönöm az ebédet, nagyon finom volt. – Dicsérte, mikor végzett az evéssel. A tányérokat szokás szerint belökte a mosogatóként használt dézsába. Lenalee hamar elmosogatott, majd felment szobájukba. Igen, közös szobájuk volt, mivel a kis házban egyetlen háló fért el.  Leheveredett az ágyra. Nem sokkal később társult hozzá a férfi is. Lena dereka köré fonta karjait, s szorosan magához ölelte. Mindig is kíváncsi volt, vajon, mire gondolhatott, amikor ennyire önfeledten ölelgette őt.  Barna szemei ködösen nézték a lányt. Tudta, ha most nem megy el onnan, nem tud uralkodni magán. Fel akart kelni, el akart menni, de végtagjai nem engedelmeskedtek. Végignézett a lányon, s agyát ellepte a köd. Szorosan szájára tapasztotta sajátját, úgy, mint még soha. Durva, követelőző csók volt. Lena egy darabig tűrte, majd zihálva vált el a férfitól. Értetlenül nézett rá, de ő ezzel nem törődött. A lány felé emelkedett, a nyakát kezdte behinteni csókokkal. Ahányszor ajkai a lány bőréhez értek, beleborzongott az érintésbe. Jól eső érzés kerítette hatalmába, de ugyan ekkor félt is tőle. Félt az ismeretlentől, és még nem állt készen rá. Tyki egyik keze végig felsiklott a combján és érzékien megsimogatta a lábát, erre az érzésre Lenalee össze akarta zárni a lábait, de Tyki nem engedte neki, akarta a lányt, ott, azonnal! A lány le akarta magáról tolni, de nem hagyta magát. Egész testsúlyával ránehezedett, s gyengéden kezdte harapdálni a lány nyakát, majd alsó ajkát. Esélye sem volt a menekülésre, pedig legszívesebben kirohant volna még az erdőből is. Szerette Tykit, szerelmes volt belé, de ezzel teljesen megrémítette, és arra a pillanatra minden csepp szeretet félelemmé változott. Hát még akkor, mikor kezdte róla lefejteni a lenge kis nyári ruháját. Teljesen belevörösödött a puszta gondolatba, hogy mire is készül…

-          Tyki… Kérlek, hagyd abba… - Lehelte erőtlenül, de nem hagyta abba a kapálózást. Ha lehetséges, még jobban ránehezedett, s fülébe suttogott.

-          Nem kell félned, semmi rossz nem fog történni… - Hangja rekedt volt a vágytól, ami részben gyengeségét mutatta ki. Lena könnyei eleredtek, s egészen nyakáig folytak. Tyki annyira öntudatlan állapotban volt, hogy nem törődött a könnyekkel, folytatta a ’kényeztetést’. Hasát csókolgatta, mikor hirtelen a földön landolt. Lenalee lerúgta magáról, s hamar felkapva ruháját lerohant az emeletről. A férfi zihálva követte őt.

-          Lenalee, ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém…- Kiáltotta, mikor már egyedül volt a házban… Térdre esett, s csak bámult arra, amerre a zokogó leány futott. Közben azon elmélkedett, hogy lehetett ekkora idióta…

A Fekete Rend emberei, és velük együtt Komui Lee is járőrözött az erdőben. Többen is megerősítették, hogy láttak arra egy lányt. Az igazgató reménykedett benne, hogy húga lesz az. Mindenfelé keresték az erdőben, de csak nem jutottak semmire. Már a nap is lement, s egy elhagyatott barlangból hallatszott valami zaj. Komui belépett a kőből kialakult üregbe, s egy lány zokogó hangja ütötte meg fülét.  Közelebb sétált, és meglátta húgát, amint keservesen sírt. Lábai mellkasáig fel voltak húzva, s fejét térdébe temette.

- Lenalee… - Állapította meg a férfi, s leguggolt mellé. Húga hirtelen rászegezte könnyes szemeit, amik a hang hallatán kicsit kikerekedtek

- Bátyó… - Suttogta, s karjaiba vetette magát, úgy sírt tovább. Testvére vigasztalóan simogatta hátát.

- Úgy örülök, hogy végre megtaláltalak. Mosolyogva és megkönnyebbülve ölelte megához a régen nem látott húgát, de a lány nem igazán volt boldog, inkább zokogott. Komui nem értette, hogy mi történhetett, amitől ennyire megrémült. – Lenalee! Mi történt?! Bántott valaki? – kérdezte miközben maga felé fordította a lányt és a könnyes lila szemébe nézett.
- Nem… senki! Csak egy farkas volt és megijedtem, ennyi! – hazudta azonnal a lány, nem akarta elmondani a bátyjának, hogy mit műveltek Tykivel, mert biztos, hogy bántani fogja akkor, ő pedig megígérte, hogy soha nem fog semmi rosszat tenni ellene.
- Igazad mondasz? Nekem elmondhatod! – faggatolódzott tovább Komui, valahogy nem hitte el, hogy csak egy farkas végett zokog a húga.
- Igen, ez történt, hidd el! – Lena abbahagyta a sírást, muszáj elhitetni a testvérével, hogy őszintén beszél vele és nem hazudik. Tudta pedig, hogy a bátyjának elmondhatná, de kínosnak érezte ezt a dolgot, hiszen még ő sem tudja eldönteni, hogy mit is érzett abban a pillanatban. A lelke egyik fele ott maradt volna és engedett volna Tykinek, de a másik megrémült, hogy olyant tenne, amit még soha…
- Akkor rendben! – enyhült meg Komui és átölelte a lányt, majd az egyik ördögűzőhöz fordult, aki szintén aggódott Lenaleeért. – Suman! Visszavinnéd a húgom? – kérdezte barátságosan és átnyújtotta Lena kezét neki, aki azonnal a nyakába ugrott.
- Suman! – kiáltotta a lány és megpuszilta. – Ne haragudj! Csak nagyon hiányoztál!
- Te is nekem Lenalee! Gyere, menjük vissza! Rendben? – ezzel felkapta a lányt és kiment a barlangból, nem is sejtve, hogy egy ideges és mérges férfi ül a fán és őt nézi, amint a szerelmét viszi az ölében.
- Bátyus! Te nem jössz?! – kiáltott vissza Lenalee a testvérének, aki elgondolkodva nézte az eget.
- Öm… menjetek előre! Én is hamarosan utolérlek titeket! – mondta még mindig gondolkozva.
- Rendben, de bátyus, izéé… ne csinálj semmi marhaságot, kérlek, ne bántsd őt! – kérte Lenalee kiskutya szemekkel, kettőjükön kívül senki sem tudta, hogy mire értette a kijelentését a lány, de Komui csak bólintott, mert ő nagyon is tisztába volt vele.
Suman, Lenával együtt elrepült, míg ő felnézett a legmagasabb fenőre és ott Tykivel találkozott a szeme.
- Gyere le, te átkozott, beszédem van veled!

3. fejezet - Menekülés

Sziasztok :D Meghoztuk a 3. fejezetet :) Reméljük tetszeni fog ^^ Köszönjük az előző komikat, nagyon jól estek ^^ Kérünk titeket, hogy ehhez is írjatok véleményt :))) Változattunk a dizin is reméljük, hogy tetszik nektek ^^ Továbbá kaptunk két díjat (LLL)

Katherinétől:

Katherinétől és Annahtól :)


Nagyon köszönjük és örülünk neki ^^

Akkor jöjjön a feji :) Jó olvasást és komizást :)

-      Akkor, szeretnél velem lenni örökre? – Reménykedve lehunyta a szemét, s mikor kinyitotta, Lenalee mosolygós arcával találta szembe magát. Szemei csillogásából szeretetet, és némi értetlenséget lehetett kiolvasni. Ilyen idősen nem fogja fel a kérdés súlyát, de szerette őt, nagyon, akkor miért ne lenne vele?

-      Igen. – Válaszolta, s várta a férfi reakcióját. Pár másodpercre lefagyott, majd szája gyengéd mosolyra húzódott, s átölelte a kislányt, aki eleinte értetlenül pislogott, majd visszaölelt.

-      Mehetünk? – Lenalee bólintott, s Tyki karjaiba vette, majd kirúgta az ablak rácsát, és azon minden feltűnés nélkül távoztak. A lány mellkasába temette az arcát, s visszaaludt. Még mindig fáradt volt, ami nem csoda, ha azt vesszük figyelembe, min ment keresztül. A Rendtől kicsit messzebb, volt egy erdő, és annak mélyén egy kis faház. Kívülről elég rozogának látszott, de belülről valójában nagyon otthonos, és szép. Tyki kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a hálószoba felé vette az irányt. Ismerte a járást, bár még nem sok időt töltött ezen a rejtekhelyén, mégis ez volt a kedvence, amit erre az időre tartott fent. Lefektette a hatalmas ágyra Lenalee-t, majd gondosan betakargatta, s letérdelt mellé a földre. Egy darabig nézte az alvó leányzó bájos orcáját, s hallgatta egyenletes levegővételét, aztán őt is legyőzte a fáradtság, s átadta magát az álmoknak…

Míg ők nyugodtan aludtak, s szárnyaltak az álmok világában, addig Komui elhatározta magát, s elment a Fekete Rendhez, azzal a reménnyel, hogy ha csatlakozik, húga mellett maradhat. Épp Reever vezette körbe. Komui odafigyelt navigálására, s néhány helyen tátva maradt a szája. Az étkező hatalmas, az egymás mellett elhelyezkedő szobákba ugyan nem néztek be, de biztos volt benne, hogy a legtöbben laknak is. Az egyikből egy olyan idős fiú lépett ki, mint húga. Csodálkozott is, hogy egy ilyen fiatal fiúnak, hogy lehet ennyi gyűlölet és megvetés a szemében… Nem átlagos gyerek volt, annyi szent.

-      Áh, Komui! Ő itt Kanda, nem rég került hozzánk, most fogunk fegyvert kovácsolni az Innocence-ből. – Magyarázta Reever. – Ha gondolod, besegíthetsz.

-      Természetes, ott leszek. – Válaszolta Komui, kezét a fiú felé nyújtotta.

-      Komui Lee vagyok, örvendek. – Mosolyodott el halványan, de a fiú csak egy gúnyos pillantást vetett keze felé, s büszkén elfordítva fejét, megszólalt.

-      A nevem Kanda Yuu. Ne szólíts Yuu-nak! Csak Kanda, semmi Yuu!

-      Rendben van… - Eresztette le maga mellé a kezét, s mentek az irodája felé.

-      Ez a te irodád, innen irányítod majd az alkalmazottakat, ide kapod a hívásokat, és természetesen ide kapod majd a halomnyi értesítő levelet, szerződést stb…

-      Értem. A tábornokokkal mikor találkozhatok? – kérdezősködött tovább, nagyon érdekelte a vezetők kiléte.

-      Akár most is, de lehet, hogy az a lókötő még nincs itt… - Forgatta meg szemeit.

-      Csak nem Cross Marian Tábornok? – Nevette el magát. – Sokat hallottam felőle.

-      De, ő… Na, gyere,menjünk. – Azzal elindultak a nagyterem felé, ahol a Tábornokok már összegyűltek…

Tyki Lenalee mellett aludt az ágyban, egyre szomorkásabb arckifejezéssel merült el az álmában. Nyöszörgött és néha fel-felkiáltott. Egy rémálmot látott, ami nagyon megrémisztette:
Egy tenger felett van. A víz háborog, egyre inkább gonosszá válik. Ő fent áll a levegőben, ahogy mindig is szokott a küldetésein. Most is az Ezeréves gróf parancsait követi. Ide küldte ki őt, hogy figyeljen meg egy ördögűző&démon harcot. Nem értette, hogy minek kell neki idejönnie. De mindegy, ha már itt van, elvégzi a feladatát. Megjelent a 3 szintű démon. Vörös páncélzata volt, szintén vörös hajjal. Állandóan úgy tett, mintha minden jelenetet lefotózna. Majd látott egy vörös hajú fiút, aki egy kalapács nyelén ment fel az égre. Egy öregembert mentett meg és a karjaiba zárta. A fiú egyre gyengébb lett, nem fog tudni harcolni a démonnal ilyen állapotban. Egy másik ördögűző érkezik egy nő. Tyki megmeredt a látványon. Nem hitt a szemének. Nem ez lehetetlen! Ilyen nincs! Lenalee volt az! Immár felnőtt nőként szaladt végig a kalapácson egészen a végig majd onnan elrúgta magát és repült a démon felé. Az alakja hihetetlenül karcsú volt. Az ördögűző ruhája rövidnadrág valamint hosszú ujjú felső. A haja ugyanúgy volt összefogva, ahogy kiskorában. Két lófarokba. Csak annyitól különbözött, hogy most a fenekéig ért. Az arca is sokat változott, komolyabb és érett lett. De most is szépséges és gyönyörű.
Tyki amint ezen mélázott, csak annyit vesz észre, hogy a szerelme a démonnal küzd a levegőbe. A vörös hajú fiú pedig kiabál a lánynak, hogy ne menjen. Mi ütött abba a fiúba, hogy ennyire védi Lenaleet? Csak nem szerelmes belé? De mindegy is. Lenalee sikeresen lecsapott az akuma fejére a sötét csizmáival, majd az állát kapta el és messzire taszította.
De a démon se hagyta magát, visszarepült és egy erős ütéssel gyomron ütötte a lányt, aki repült a tenger felé. Amikor elért a vörös fiúig mosolygott és elköszönt tőle. Tyki is indult a lány után, hiszen neki kell megvédenie. A démon gyorsabb volt és összevissza ütötte a lányt. Lenalee vért köpve merült el a tengerben.
- Lenaleeeee! Neee! – ordította Tyki, de a lány nem hallotta, senki sem hallotta a hangját.
A szerelme vissza felemelkedett a vízből és telitalálattal felrúgta a démont az égig. Ő is ment utána. Tyki ismét repült a két személyhez.
A démon elkapta Lenalee nyakát és hol a hasát, hol az arcát ütötte egyre erősebben. Majd egy utolsó lökéssel belecsapta a tengerbe.
- Lenalee! – Tyki ugrott volna utána, de a lány most rászegezte a szemét és elmosolyodott.
- Tyki! Hagyj! Ne avatkozz bele! Ennek így kell lennie! – majd lehunyt szemekkel landolt a vízbe és elmerült holtan.
Tyki annyit érzett, hogy rázogassák. Egyre erősebben és kitartóan. Kinyitotta a szemeit és a kicsi Lenalee megijedt arcával találkozott.
- Lena! Mi történt? – kérdezte gyengéden és feltérdepelt a lányhoz.
- Tyki! Álmodban kiabáltál és vergődtél! Az én nevemet kiabáltad! – könnyes lett a szeme a beszédtől, féltette Tykit, azt hitte, valami történt vele.
- Ugyan semmi baj! Csak álom volt! Nem történt semmi! – húzta közel magához és szorosan ölelte, majd egyenletesen beszívta a haja illatát, ami az orrát csiklandozta.
- Ugye nem bántottalak álmodban? Mert én sose foglak bántani Tyki! Szeretlek! – sírt keservesen Lenalee, mert azt hitte, hogy ő tett valami rosszat Tykivel és ezért álmodott ilyet.
- Dehogy! Te nem bántottál! Ez csak egy buta álom volt! És én is szeretlek! Nagyon! – maga felé fordította a lányt és egy puszit nyomott az arcára. Lenalee pedig szintén neki.
- Na, éhes vagy? Hozok neked egy kis ennivalót. Rendben? – állt fel Tyki, nem akarta firtatni az álmát, így is neki is megdöbbentő volt, amit látott.
- Igen, kérek! Tyki, addig kimehetek körülnézni? – kérdezte bájosan és mosolyogva.
- De csak a ház köré, mert akkor megtalálnak, és újra elvisznek tőlem! – mondta féltően a férfi.
- Megígérem! – ezzel leugrott az ágyról és kifelé vette az irányt.

Komui kiskutyaként követte Reevert. Aki egy lifthez vezette, majd mindketten ráálltak és megindult lefelé. Nagyon mélyre érkezték és sötét helyre. Komui csak pislogott. Nem hitte, hogy ilyen a Rend, ő egy kis intézetnek gondolta, de ez felülmúlta a számításait, mert hatalmas hely.
- Hova megyünk? – kérdezte a mellette álló férfit, aki készségesen válaszolt minden kérdésére. Úgy látszik ő jó barátja lesz.
- A tábornokokhoz és Hevlaskához. – felelte tudálékosan és megállította a járművüket, majd mutatta az utat Komuinak. Nem sokat kellett sétálniuk ott is voltak.
- Tábornokok! Ő itt Komui Lee! – mutatta be a háta mögött várakozó egyént.  A tábornokok csak bólintottak, egy nagy csuklya takarta el az arcukat így csak a tábornoki ruhájuk látszódott ki, de még az se mindig.
- Örvendek! A nevem Komui Lee. – lépett elő határozottsággal és kellő fegyelmezettséggel.
- Komui, ők itt – elkezdte Reever sorolni a tábornokok nevét jobbról haladva. – Froi Tiedoll tábornok, Cloud Nine tábornok, Winters Socalo tábornok, Kevin Yeegar tábornok és végezetül Cross Marian tábornok lenne, de ő persze nincs jelen, ahogy szokta. – tette hozzá fejet vakargatva Reever és megindult felfelé a lifttel, mert ő neki nem szabad jelen lennie a nagyobb értekezleteken.
- Üdvözlünk Komui Lee igazgató. – köszöntötte Nine tábornok, aki nő volt. Ő volt az egyetlen köztük, a többiek férfiak voltak.
- Reméljük tisztába vagy a feladataiddal. Nagy számnak tekintjük, hogy a húgod miatt elvállaltad a felkérésünket, és persze örülünk, hogy itt fogsz dolgozni. – mondta Yeegar tábornok és ő levette a csuklyát. Egy öreges ember volt. Ősz hajjal és egy fejpánttal.
- Köszönöm! És igen, minden tőlem telhetőt megteszek a Rendért. – felelte automatikusan Komui.
- Akkor, ha így összebarátkoztunk, lenne máris egy feladatod Komui! – parancsolta Socalo tábornok.
- Mi lenne az? – kérdezett vissza gyorsan és izgatottan. Már várta az első feladatát nagyon, de először Lenaleeval szeretne találkozni.
- Az egyik ördögűző jelöltünk megszökött! – jelentette ki határozottan. – Egy ellenség tört be a Rendbe és elvitte az ördögűzőt, akit még most akartunk kifejleszteni!
- Micsoda??! Ki volt az? – kérdezte megdöbbenve Komui és kikerekedtek a szemei, hiszen ő úgy tudja, hogy nem egy könnyű betörni a Rendhez.
- Lenalee Leet vitték el! – mondta ki könnyedén a nevet, nem nézve, hogy mekkora ütést okoz Komuinak. Mert ő lefagyott, és elsápadt, nem bírta felfogni, amit hallott.
- A húgomat… elrabolták…

2. fejezet-Kínok között

Sziasztok!:D

Bocsi a késésért, de végül csak meghoztuk az új fejit :D

Köszönjük a rengeteg kommentet, nem gondoltuk volna, hogy ennyit kapunk :D

Katherine-nek is köszönjük a rajzokat, amiket beküldött, nagyon szépek!!!:D Érdemes megnézni :)

Miközben olvassátok a fejit, válasszatok ki a zenedobozunkból egy szimpatikus zenét, és közben hallgassátok :) Nem is tartunk fel tovább senkit, Jó olvasást :)

Puszi:

Regina and Áfonya

A csodálatos, boldog nap véresen és megkeseredve ér véget. Pár órán belül egy világ tört össze Lenalee szívében. Mosolyogva kelt, vidáman kezdte a napot a szeretteivel. Az édesanyja és édesapja féltő szemei előtt játszott a bátyjával és Tyki-vel, aki iránt nem is tudja, hogy mit érzés, csak, hogy nagyon szereti.

Majd az egyik percről a másikra eltűnik minden, mintha nem is lenne semmi. Minden véget ért, a szeretet a boldogság, helyét pedig a kín és fájdalom vette át.
A lány keserűen sír idegen férfiak keze közt. Legszívesebben azonnal leugrana, de nem tud, mert erősen tartják. Repülnek, mindent maguk után hagyva. Egyre távolodik a családi ház és minden szeretett emlék.

Már jócskán eltávolodtak a lakásuktól, a sok könnycsepptől homályosan lát, így nagyokat kell pislognia. Édes, nagy szemeit most csak a hatalmas bánat és félelem uralja. 
Fogalma sincs, hogy mi lesz vele. És hogy ez miért történik. Mi folyik itt egyáltalán?
A lábán megjelent egy fekete csizma, ami zöld lángokkal ég.

A kislány ruhája vizes a sok könnytől. Hiába kéri őket, hogy engedjék el, semmi könyörületet nem kap.
- Kérem! Engedjenek el! Vissza akarok menni!!! – sírta kipirosló szemekkel, a haja nedvesen tapadt a kis bájos arcához. Az egyik férfi félreseperte a szeméből a hajat és rámosolygott. Ezek szerint ő egy kicsit megérti a helyzetét.

- Ne félj kicsi lány! Nem lesz semmi baj! Nem akarunk bántani! – magyarázta gyengéd hangon.
- De… Hova visznek? Miért szakítottak el a családomtól?! – kérdezte ismét könnyeket hullatva. A férfi gyengéden megölelte és úgy beszélt tovább neki, meg hát, a szél is felerősödött ezért eltakarta, nehogy megbetegedjen.

- Egy jó helyre megyünk. És biztosítalak róla, hogy én veled leszek mindenütt, nem hagyom, hogy bántsanak! – közölte határozottan és óvatosan. Tudta, hogyan kell bánni a kisgyerekekkel.

- A bátyám és Tyki is jönni fog oda? Nem akarok egyedül lenni… félek! – törtek utat a könnycseppek ismét, de most a férfi ruháján landoltak, de ő egyáltalán nem bánta, inkább még jobban szorította magához, hogy megnyugodjon és sikerült is, mert enyhült a reszketése.

- Azt nem tudom, kicsi lány! Nem leszel egyedül… én ott leszek, megígérem! Rendben? – kérdezte aranyosan, majd a szemeivel a kislány hatalmas szemeit nézte.
- Rendben. Hogy hívják a bácsit? – bökött oda hirtelen egy igen meglepő kérdést, amire látszólag nem számított a férfi.

- Ö… engem? Sumannak… Suman Dark. – magyarázta nyögdécselve, majd látta, hogy Lenalee elmosolyodik és egyre jobban álmos lesz, majd csak egy kis nevet ejtett ki, mielőtt végleg elaludt volna.
- Suman… - a kis bájos arcát beletemette az ördögűző kabátjába és kényelmesen elaludt. Suman úgy tartotta a karjaiban, mintha a saját lánya lenne, akit az apja még a széltől is óv.

Eközben a Lee háztól az Ezer Éves és kísérője már eltűnt. Tyki még mindig a fejét fogta, s most hátra fogott tincsei az arcába hullottak, s takarták el az izzadt homlokán lévő stigmákat, amik azért jelentek meg, mert nem bírta visszafogni az erejét. Lelkileg össze volt törve. Nem értette, mi szándéka volt ezzel a grófnak, sem azt, hogy miért most aktiválódott Lenalee Ártatlansága. Feszült csend uralkodott, amit kis idő múlva Komui tört meg.

-         Figyelj rám! Azt akarom, hogy ne avatkozz bele! A Rendnél nem eshet baja, ott vigyáznak rá, és a gróf sem teheti rá a kezét. – Miközben ezeket a mondatokat mondta, tekintete sziklaszilárddá vált, mintha nem is ő lenne.

-         Ilyet nem kérhetsz tőlem, Komui! Tudod jól, hogy ilyenkor az ösztöneim vezérelnek, és nem tehetek ellene semmit! Nem lehet megakadályozni! – Tiltakozott Tyki. Ilyet nem kérhet tőle senki! Igenis szereti Lenalee-t, kortól függetlenül, és ha kell, éveket vár arra, hogy együtt lehessenek.

-         Akkor remélem tisztában vagy vele, hogy nekem így sem vagy a szívembe férkőzve, és még ennyi tiszteletet sem fogok neked megadni, ha valami ostobaságot csinálsz. – Ment át már-már fenyegetőzésbe az idősebbik Lee.  – A gróf talpnyalója vagy, még mindig nem értem, a szüleim miért akarták, hogy te legyél a húgom férje! – Több sem kellett Tyki-nek, mivel veszekedni nem akart, magára hagyta a dühös fiút, s útjának megcélozta a Fekete Rendet…

Lenalee kezdett ébredezni, s mikor felült az ágyon, körbenézett. Egy kicsi, sötét és üres szobában volt, ahol az ágyon kívül nem volt semmi más, csak egy aprócska ablak, amin némi világosság szűrődött be a napkelte fényéből. Bizony, már hajnalodott. Hirtelen fájdalom nehezedett szívére, s eszébe jutott minden. Fájtak a lábai, fázott, égett a szeme a sok sírástól, hiányzott a családja.

-         Anya! Apa! – Újra folytak a könnyei, s kis kezével eltakarta az arcát. Remegő hangon suttogott. – Bátyó… Tyki… - Ekkor azt érezte, hogy valaki átöleli, s feje búbjára helyezi állát. Észre sem vette, hogy rajta kívül más is lenne a szobában.

-         Ne félj, kicsi lány. Itt vagyok, eljöttem hozzád, ahogy ígértem. – Mondta lágy hangon Suman, s megnyugtatta a lányt. – Biztosan éhes vagy már, hoztam neked egy kis harapnivalót. Remélem, szereted. – Átnyújtott neki egy tányért, amiben gőzölgő tészta, némi hús, és sok zöldség volt, és egy pálcikát is kapott, ami evőeszközként szolgált.  Az illata nagyon jó volt, ezért a lány jóízűen ette. Mikor végzett, Suman elvette tőle a tányért, és kivitte, majd hozott be egy csésze teát is. Lenalee rájött, hogy itt tényleg nincs rossz helyen, mégis el akart menni. Vissza Tyki-hez, és a családjához, még akkor is, ha nagyon megkedvelte Suman-t.

-         Bácsi! Mi ez a hely? – Kérdezte hirtelen, s félénken felcsillantak szemei.

-         Ez a hely, a Fekete Rend. Otthont nyújt minden Ördögűző számára. Olyanok vagyunk mi, mint egy nagy család. – Válaszolt mosolyogva. Lenalee épp szóra nyitotta volna a száját, de akkor megszólalt a sziréna, mire az eddig mosolygós férfi arca eltorzult.

Figyelem minden egységnek! Betolakodó! Ismétlem: Betolakodó! Betörtek a Fekete Rendhez! Mindenkinek sorakozó! – Ismételte a hangosbemondó.

-         Nem lehet! – Mondta szinte elhaló hangon.- A Rend biztonsági rendszerét senki sem bírta még feltörni! – Hitetlenkedett, majd erőt vett magán, és odafordult a lányhoz. – Figyelj, kicsi lány. Maradj itt, jó? Itt nem eshet bajod! – Azzal otthagyta a lányt. Szegény, azt sem tudta mi történik, csak ott ült mozdulatlanul a kemény ágyon. Egyszer csak valami neszt hallott az ajtó felől, majd valaki gyorsan kinyitotta, majd becsukta. Lenalee szeme felcsillant, s odarohant a férfihoz.

-         Tyki!!- Kiáltotta boldogan. Nem hallhatta őket senki, mindenki a betolakodóval volt elfoglalva, akit mellesleg épp ott ölelgetett a kislány.

-         Lena! Hát itt vagy! – Örült meg Tyki is, és szorosan karjaiba zárta. Ölelte, úgy, mint még soha eddigi életében. Beleszimatolt rózsaillatú hajába, amit úgy szeretett, hogy akár a világ végére is elmenne érte.

-         Olyan jó, hogy eljöttél! Most hazamegyünk anyáékhoz?

-         Figyelj, Lena… - ültette le az ágyra. - … Anyukád és apukád… nos…ők elmentek a mennyországba. Nem jönnek vissza, de onnan figyelnek téged, és vigyáznak rád. - Újra elkezdtek potyogni a könnyei, már Isten sem tudja, hanyaggyára, de a férfi jelenléte megnyugtatta. Letörölte arcáról a könnyeket, és adott egy puszit a homlokára.

-         Mondd csak, szeretsz engem? – Kérdezte Tyki komoly arccal.

-         Igen! Nagyon! – Mosolygott, s most arca a megszokottnál is bájosabb volt. A férfi nagy levegőt vett, majd feltette a kérdést.

-         Akkor, szeretnél velem lenni örökre?

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Na milyen?? :D Komikat kérünk!! :D <3

1. fejezet - Ígéret

Sziasztok :D Meghoztuk az 1. fejit :) Reméljük tetszeni fog :D:D Köszönjük, hogy ilyen sokan ösztönöztetek minket arra, hogy kezdjük el a történetet ^^ Már most az elején észrevehetitek, hogy ez egyáltalán nem hasonlít az eredeti sorira :) Persze lesz amiben igen, de ebben nem ^^ Szóval, reméljük, hogy most is komiztok, mert csak úgy tudjuk leszűrni, hogy mi a véleményetek :) Jó olvasást és komiztást ^^ Puszi: Regina és Áfonya!

(Lenalee and Komui)

- Ígéret

,, Mindig mesébe illő gyermekkort akartam, ám ezt sajnos nem elég akarni, ebbe nekem nincs beleszólásom. Ezt a Sors dönti el.”


Egy napsütéses, szép délutánon játszik egy kislány az udvaron, s családja mosolyogva nézi.
Egyikőjük sem sejti, hogy ez a nap akár rosszul is végződhet. De nem ám, hisz csak rájuk kell nézni… Oly’ felhőtlen életet élnek, amilyet mindenki szeretne. Látszólag…
Minden családnak van titka, így természetesen a Lee-knek is.

A kislány rohanni kezd az udvar kis dombján, egyenesen a virágokhoz. Annyira bájos, ahogy az arca tündököl a mosolyával együtt. Hosszú feketés zöld haja kis lófarokban lebeg utána. Kicsi még, de nagyon szép.
- Lenalee! Ne olyan gyorsan, vigyázz!- aggodalmaskodott édesanyja. Válaszul egy vidám nevetést kapott. Majd a lánya visszanézett és integetni kezdett, hogy ne aggódjon.
- Ugyan, Asszonyom. Majd én vigyázok rá, ne aggódjon. - szólalt meg a házastárs mellett ülő ember bársonyos hangján. A nő mosolyogva nézett fel rá. A férfi mellkasán lévő ing hanyagul volt begombolva, hiszen jó idő van. Majd az arcára nézett és még jobban mosolygott, mert észrevette, hogy csakis Lenaleet nézi a távolban. A göndör haja szépen fedte be az arca nagy részét.
- Rólam se feledkezzetek meg!- hívta fel magára a figyelmet Komui. Nem volt ínyére, hogy a húgára egy idegen férfi vigyáz, főleg nem egy meglett férfi. Aki mellesleg nem éppen a jók közé tartozik.
- Jól van fiúk. Eredjetek, játszatok vele. – felelte nevetve a családfő. Ő szerette a fiút, neki nem volt semmi baja vele, tudta, hogy nem okolhatja azért, ami.
A serdülő fiúk odarohantak a dombocskára. Mindketten kedvesen kezdtek el játszani a kislánnyal, aki nevetve, csillogó szemekkel ugrált.
-Ó, Drágám! Olyan aranyos a mi kis leányunk. Akár egy hercegnő. Remélem, beleszeret az ő hercegébe, akit választottunk mellé… - felelte eltűnődve az idősödő nő.
- Ne aggódj már annyit! Nézd, hogy elvannak együtt! Megnyugodhatsz, a mi kis hercegnőnk biztosan szereti Tykit. – mondta teljesen biztosra véve. Hiszen ő nagyon is jól ismeri a fiút.
- Figyelj. Komuinak már elmondtad a dolgokat Tykivel kapcsolatban? Hogy fogadta? – nagy szemekkel nézett a férjére és tudta jól, hogy mi lesz a válasz.
- Elmondtam. Nem fogadta túl jól, de azért rosszabbra számítottam. Ő is tudja, és megérti, hogy szegény fiú nem tehet arról, milyen vér csordogál az ereiben. – motyogta halkan és visszaemlékezett a fia kitörésére, amikor megtudta, hogy mi is igazából Tyki. Nem örült, hogy az ellenség beférkőzött a családjukba.
- Értem. A családi titkunkat is elmondtad neki?- komorodott el az asszony.
- Mindig tudtam én, hogy jó eszű fiunk van, de hogy miből következtette ki a dolgokat, azt soha sem fogom megtudni. – tűnődött el az apa, hiszen egyáltalán nem tudta, hogy miből jött rá az ő titkára a fia.
- Tudott róla?! – kerekedett ki az édesanya szeme.
- Nagyon úgy tűnik, mert nem lepte meg a dolog. Biztos az az aljas nagyapja kotyogta ki neki…- motyogott magába az öreg.
- Ne hibáztasd már mindenért szegény apádat! Biztos forog a sírjában, annyiszor emlegeted! – mondta megfedve az urát, nem szerette, ha az apósát piszkálta, hiszen jó ember volt.
- Ne feleselj asszony! Tudod mennyire nem bírt titkot tartani! Az esküvőnket is kikotyogta anyámnak, mikor titokban elmondtuk neki. No meg amúgy is nagyon közel állt a fiunkhoz, megbízott benne, jobban, mint bennem. – magyarázta mély hangján és mérgelődött, amiért őt mindig kizárta a témájából az apja. Az ő titkát is csoda, hogy nem fecsegte ki mindenkinek. Meg persze nem is repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy egy ördögűző nőt fog feleségül venni, de csak sikerült megkedvelnie a szerelmét, így abbamaradt a veszekedés.
- Nem nagyapa árulta el. - hallották meg Komui hangját, mire rendesen meglepődtek.
- Egyszerűen csak túl hangosan beszélgettek, ha titkokról van szó. - küldött feléjük egy megnyugtató mosolyt. - Ne aggódjatok, nem mondom el senkinek, csak Lenalee-nek, ha eljön az ideje! – pillantott húga felé.
- Nézd Tyki!- nyújtott felé egy csokor virágot- Már csak egy kell középre!
- Nagyon szép. Menj, keresd arra, és meg keresem itt. - mosolygott kedvesen,s leguggolt,hogy keressen virágokat,de amint a lány eltávolodott tőle,lehervadt a mosolya,és fájdalmas arcot vágott .- Milyen aranyosan játszik…Vajon szeretni fog ő engem,ha felnő? És ha elmondom neki,ki vagyok igazából?Biztos meggyűlölne,de várni fogok a bocsánatára. Az idő nekem amúgy is semmi, hisz nem öregszem, de az ő élete nem ilyen. Egyszer megöregszik, és meghal. Akkor mi lesz?- hirtelen egy gyereksikoly harsant fel.
- Lenalee!- rohant oda Tyki, hogy lássa mi a baj, és nem akart hinni a szemének. Egy démon termett a lány előtt,és attól ijedt meg. A hatalmas fegyver bemérte Lenalee-t,és kibocsátotta magából a lövedéket. Tyki szerencsére testével védelmezte, és mivel a méreg rá nem volt hatással,ezért mindketten megmenekültek.
- Tease! Intézd el!- s a kis lepkeszerű állat- amit ő hívott elő- engedelmeskedett gazdájának,s végzett a démonnal,míg ő a lányt biztonságos helyre vitte.
- Mi történt?- rohantak le a többiek is. – aggódva néztek szét, hogy vajon senkinek nem esett-e baja.
- Egy démon. Nem tudom honnan jött elő, de még, érzem a szagát, úgyhogy többen is lehetnek. - erre a kijelentésre a föld alól felbukkant tíz démon, s rájuk küldte a Tease-ket.
A szülők berohantak a pincébe, és két puskával tértek vissza.
- Felesleges. Emberi fegyverek nincsenek rájuk hatással!- kiáltozott Komui.
- Fiam, ezek nem szokásos fegyverek, hanem démonölő puskák! Ti meneküljetek, mi majd elintézzük őket. - Tyki nem tétovázott, biztos helyre vitte Lenalee-t és Komui-t.
- Maradjatok itt!- indult volna, de valaki hátulról megszorította az ingjét.
- Ugye visszajössz?- kérdezte a kislány, és csillogó szemekkel nézett rá.
- Ígérem, visszajövök. - adott egy puszit a homlokára, majd mosolyogva elrúgta magát a földtől és szinte repült, egyenesen egy démon fején landolt,és azt mondta:
- Mégis mi a fenét képzelsz?! Hogy mersz megzavarni egy számomra fontos pillanatot?! - ártatlan arca,most nem mutatta azt a megnyugtató érzést. Sokkal inkább félelmet okozott.
A hatalmas gépezet felé fordította szemeit, majd nevetéshez hasonló hangot hallatott, és végzett magával.
- Mi a fene…- szörnyülködött. - Mégis ki a franc parancsolta neked, hogy öld meg magad, te idióta fegyver?! –Tudni illik, hogy ha egy akuma (démon), mestere parancsára végez magával, akkor a benne lakozó emberi lélek nem kerülhet a mennybe, helyette a pokol legmélyebb bugyraiba süllyed. - A démonok össze-vissza lövöldöztek, mindent eltaláltak, amit csak lehetett. Tyki ekkor eszmélt fel,s sebesen rohant oda a házaspárhoz…
Már túl késő volt. A földön feküdtek,és szervezetükben terjedni kezdett a démon fegyverek mérgei. Bőrükön megjelentek a jelek is. A fiú kétségbeesetten nézte őket. Tudta, nem segíthet rajtuk.
- Ty-y-ki…-nyögte az öreg - Mindig… vigyázz Lenalee-ra…- ez volt az utolsó mondata,s porrá változott,amit a szél szomorúan hordott szét.
- Akár az életem árán is,erre megesküszöm! - lassan megfordult, s teste a dühtől lila lángokban égett. Gyönyörű, lágy szemei most inkább a Sátánéra hasonlítottak. Ekkor megjelent az Ezer Éves gróf is, egy lila hajú lánnyal az oldalán.
- Tyki-állatka. Ne mondd,hogy ennyire felmérgeltelek a játékommal. - szólalt meg érces,irritáló hangján a krumpliszsák formájú alak.
- Már mondtam, hogy ne hívj így. - húzódtak vissza a lángok,de a szeme olyan maradt .- Egyébként meg,miért vagytok itt? - bökött fejével a lány felé,aki közelebb sétált hozzá,majd végigsimított az arcán,miközben a fülébe suttogott.
- Mi csak látni akartuk annak a kislánynak a gyönyörű,piros vérét .- erre a mondatra rácsapott a lány kezére,hogy ne érjen hozzá.
- Oh. Milyen kis heves ma valaki. - mosolygott bájosan,majd arca gonosszá vált. - Ne mondd,hogy egy ilyen gyerek így beindítja a fantáziádat. Velem többre mennél.
- Ez csak rám tartozik,és amúgy meg veled semmi dolgom,szóval…- gyereksikolyra lett figyelmes,majd az eget kémlelte. Lenalee-t vitte el a Fekete Rend egyik embere. Tekintete megakadt a lábán.
- Tykiii! – kiáltotta kétségbeesetten a lány és a szép, bájos szeméből folytak a könnycseppek. – Báytáám!! – de már el is tűntek vele a sötét ruhás emberek.
- Lenaleee!!! – üvöltötte Tyki és utána akart menni, de valaki visszafogta hátulról.
- Felejtsd el! Ne menj! Majd ha  el jön az ideje én is csatlakozok a Rendhez és te is jöhetsz velem, addig is bízzuk rájuk Lenaleet – felelte szomorú és fájdalmas képpel a férfi.
- Nem igaz…Hogy nem vettem észre?!Aktiválódtak a Sötét csizmák… - Tyki a fejét fogta fájdalmában, nem akarja elveszíteni a lányt, nem soha…!

Előszó

Sziasztok :D Íme megérkezett az előszó :D Reméljük, hogy jó lett, és sikerül felkeltenie az érdeklődéseteket :D Köszönjük, hogy már 9 követőnk van, nagyon boldogok vagyunk ^^ És persze hálásak ^^ Ha tetszett ez a rész, akkor írj egy komit, mert ha nem lesz visszajelzés, akkor sajna nem lesz több feji se :(:( És ezt mi se szeretnénk, mert most nagy ihletünk van ehhez a történethez ^^ Vagy ha nem tudsz írni, akkor nyomd meg alul a "Kezdjétek el gombot!" Köszönjük, de persze jobb lenne, ha komit kapnánk ^^ Egyébként tettünk még fel sok képet a galériába, ha akarjátok nyugodtan nézzétek meg őket ^^ A szereplők jellemzése is hamarosan fel fog kerülni ^^ Na jó, jó olvasást és komizást ^^ Puszi: Áfonya és Regina

Szerelem a harcban
Előszó

A világ sok titkot tartogat, amiről az embereknek fogalmuk sincs, de ha észreveszik valamelyik jelenséget, akkor kinevetik és bolondnak nézik azt az illetőt, aki csak segíteni akar. De ha szemtől szembe kerülnek a gonosszal, akkor viszont jól jönne a megmentés, és jön is! Mert az ördögűzők mindig ott vannak, hogy megöljék a démonokat. Kockáztatva a saját életüket is.

A szereplőink: Allen Walker, Lavi, Lenalee Lee, Yuu Kanda, Tyki Mikk, Road Camelot és a többiek mindent megtesznek, hogy elpusztítsák a démonokat és magát az Ezeréves grófot. Képesek feláldozni magukat, hogy megvédjék az embereket. A győzelemhez vezető úton sok akadály állja az útjukat.
Harc…
Árulás…
Keserűség…
Halál…
Szenvedés…
És néha maga a szerelem!

Egy fiú, akinek az egész gyerekkora óta kínszenvedés az élet. Mindenhonnan kitagadják és megvetve néznek rá. Viszont, amikor egy igaz emberhez kerül, és végre boldog lenne, a hőn szeretett férfi meghal. És ő a keserűségében a legszörnyűbb dolgot teszi… Az élete gyökeresen megváltozik, amikor egy új társaságba, új barátok közé kerül. Harcol a boldogságért és a családjáért. De a gonosz csúnyán keresztbe tesz neki. Vajon győzedelmeskedik a gróffal szembe?

Egy fiú, aki nem ismeri a múltját. Egy szenvedély az viszi tovább és tovább. Sok harcon ment keresztül, és végig csak szemlélő lehetett. A szíve megszakadt, amikor egy hozzá közel kerülő személy meghalt. A csatában áldozatok vannak, ez tény, és ő szeretné mindet megmenteni, de nem teheti. Egy alkalommal új megbízatást, ördögűzőként, de mint mindig, most is kőszívvel kell tanulmányoznia az eseményeket. Mégse tudja megtenni, mert az új helyen örök barátokra talál. Új elhatározása születik, még ha ezzel a döntéssel eltiporja az álmait, leakarja győzni a gonoszt és megvédeni a számára fontos embereket. A szerelem felébred a szívében, amikor egyre jobban a szívébe férkőzik egy lány, de fél kimutatni az érzéseit, mert a lány csak barátként tekint rá. Vagy mégsem? Sikerül megszerezni a szerelmet?

Egy lány, akinek a gyerekkora tragédiával kezdődött. A szeme láttára megölték a szüleit. Ő is majdnem odaveszett a vérfürdőben, ha egy titokzatos fiú meg nem mentette volna. Onnantól minden lépésére figyel a férfi. Óvja őt minden veszélytől. Végül, amikor sikerült feldolgoznia a szülei halálát, kiderül, hogy ő egy fontos ördögűző, nagy erővel felruházva. Az akaratának ellenére elviszik őt az egyetlen családtagjától, a bátyjától. Hosszú éveken át kínozzák, ő mindig megakar szökni,  de rájön, hogy ennek semmi értelme. Feladja a küzdést és belezuhan a magányba. Ekkor érkezik meg a bátyja és csatlakozik hozzá. Visszatér a életkedve és boldogan kezdi el az ördögűzői életet. De a bátyja nem egyedül érkezik, vele jön a megmentője, az őrangyala. Pár év után szerelem ébred benne a fiú iránt, így egy párrá válnak. De a nagy boldogság nem tart sokáig, mert kiderül, hogy a szerelme nem az, akinek látszik… Mi lesz ezután? Újra összetörik vagy felemelt fővel tovább lép?

Egy fiú, aki kiskorában elvesztette a két legfontosabb személyt. Az élete sanyarúan kisiklott, mert meghalt. De egy új esélyt kapott, viszont nem éppen a boldogságtól. Mert géppé változtatták a lelkét. És az összes emlékét, érzését törölték. Emberi alakban, gépként kell tovább élnie. Az egykori kedves, jószívű fiúból, undok, bunkó férfi lett. Nem törődve gázol át az emberek érzésein, viszont hiába próbál ilyen hideg maradni, az új barátainak köszönhetően bejut a sötétségébe egy kis fény. Vajon megéri mindenkitől eltávolítania magát? Vagy próbálja meg újra a szeretet szót élvezni?

Egy személy aki végig becsapott mindenkit, kitűnő álarccal épült be egy lány szívébe, de nem sejtette, hogy idővel ő is beleszeret az áldozatába, pedig meg kéne ölnie! Mit tegyen? Szíve mélyén öröke a szerelmével maradna, de a lány nem akarja többé! Sikerül visszaszerezni a lány bizalmát? Mi lesz, ha a gonosz énje kerekedik fölül rajta és végez a nővel? Szálljon szembe a családjával, csak mert szerelmes? Megéri a biztosat a bizonytalanra cserélni?

Egy lány,akinek szíve kezdetben sötét,de megismeri a szerelmet... Sajnos ebben is csalódnia kell,mert érzelmei teljesen ellene vannak. Két férfi...mindkettőt ugyan úgy szereti,de egyikhez sem férhet hozzá, mert azok nem veszik figyelembe érzelmeit. Vagy csak rosszul mutatja
ki?Miért történik mindez vele?Kit szeret valójában?Szerelmes ő egyáltalán, vagy csak annyira sóvárog akár egy csepp kis szeretet után,hogy mindent félreért?

A gonosz...Mit is jelent ez? Egy személy,akinek a szívéből kiöltek minden szeretetet?
Talán...de ennél azért egy kicsit több... Ez az ember nem ismeri a könyörületet.Emberi életekkel játszani pedig nem megbocsájtható dolog.Az ember nem játék,hanem egy élő,lélegző lény.
Miért jó neki,hogy elpusztítja a világot?Mire fel ez az elképesztő hatalomvágy?!
Tényleg élvezi ő ezt?Mire jó?Miért csinálja?Ennyire meg akar halni? Csak mert,ha valaki emberekkel játszik,az nem ússza meg szárazon...
MERT AZ ÖRDÖGŰZŐK MEGTALÁLJÁK,ÉS HA MEGTALÁLJÁK,VÉGEZNEK VELE!!

Amikor az hiszik, hogy győzni tudnak, egy új ellenség kerül szembe velük. Maguk a Noék! Akik a nagy erejükről híresek a világban. Letudják győzni őket, vagy mind meghalnak? Amikor a halálküszöbére jutnak csakis egymásban találnak segítséget. Sikerül megbízniuk egymásban? A harc az ő javukra dől majd el? A szerelem milyen rejtelmeket tartogat? Mindent megtudtok, ha ti úgy akarjátok!!! Komikat!!!

ELKEZDJÜK?!