(Lenalee and Komui)
- Ígéret
,, Mindig mesébe illő gyermekkort akartam, ám ezt sajnos nem elég akarni, ebbe nekem nincs beleszólásom. Ezt a Sors dönti el.”
Egy napsütéses, szép délutánon játszik egy kislány az udvaron, s családja mosolyogva nézi.
Egyikőjük sem sejti, hogy ez a nap akár rosszul is végződhet. De nem ám, hisz csak rájuk kell nézni… Oly’ felhőtlen életet élnek, amilyet mindenki szeretne. Látszólag…
Minden családnak van titka, így természetesen a Lee-knek is.
,, Mindig mesébe illő gyermekkort akartam, ám ezt sajnos nem elég akarni, ebbe nekem nincs beleszólásom. Ezt a Sors dönti el.”
Egy napsütéses, szép délutánon játszik egy kislány az udvaron, s családja mosolyogva nézi.
Egyikőjük sem sejti, hogy ez a nap akár rosszul is végződhet. De nem ám, hisz csak rájuk kell nézni… Oly’ felhőtlen életet élnek, amilyet mindenki szeretne. Látszólag…
Minden családnak van titka, így természetesen a Lee-knek is.
A kislány rohanni kezd az udvar kis dombján, egyenesen a virágokhoz. Annyira bájos, ahogy az arca tündököl a mosolyával együtt. Hosszú feketés zöld haja kis lófarokban lebeg utána. Kicsi még, de nagyon szép.
- Lenalee! Ne olyan gyorsan, vigyázz!- aggodalmaskodott édesanyja. Válaszul egy vidám nevetést kapott. Majd a lánya visszanézett és integetni kezdett, hogy ne aggódjon.
- Ugyan, Asszonyom. Majd én vigyázok rá, ne aggódjon. - szólalt meg a házastárs mellett ülő ember bársonyos hangján. A nő mosolyogva nézett fel rá. A férfi mellkasán lévő ing hanyagul volt begombolva, hiszen jó idő van. Majd az arcára nézett és még jobban mosolygott, mert észrevette, hogy csakis Lenaleet nézi a távolban. A göndör haja szépen fedte be az arca nagy részét.
- Rólam se feledkezzetek meg!- hívta fel magára a figyelmet Komui. Nem volt ínyére, hogy a húgára egy idegen férfi vigyáz, főleg nem egy meglett férfi. Aki mellesleg nem éppen a jók közé tartozik.
- Jól van fiúk. Eredjetek, játszatok vele. – felelte nevetve a családfő. Ő szerette a fiút, neki nem volt semmi baja vele, tudta, hogy nem okolhatja azért, ami.
A serdülő fiúk odarohantak a dombocskára. Mindketten kedvesen kezdtek el játszani a kislánnyal, aki nevetve, csillogó szemekkel ugrált.
-Ó, Drágám! Olyan aranyos a mi kis leányunk. Akár egy hercegnő. Remélem, beleszeret az ő hercegébe, akit választottunk mellé… - felelte eltűnődve az idősödő nő.
- Ne aggódj már annyit! Nézd, hogy elvannak együtt! Megnyugodhatsz, a mi kis hercegnőnk biztosan szereti Tykit. – mondta teljesen biztosra véve. Hiszen ő nagyon is jól ismeri a fiút.
- Figyelj. Komuinak már elmondtad a dolgokat Tykivel kapcsolatban? Hogy fogadta? – nagy szemekkel nézett a férjére és tudta jól, hogy mi lesz a válasz.
- Elmondtam. Nem fogadta túl jól, de azért rosszabbra számítottam. Ő is tudja, és megérti, hogy szegény fiú nem tehet arról, milyen vér csordogál az ereiben. – motyogta halkan és visszaemlékezett a fia kitörésére, amikor megtudta, hogy mi is igazából Tyki. Nem örült, hogy az ellenség beférkőzött a családjukba.
- Értem. A családi titkunkat is elmondtad neki?- komorodott el az asszony.
- Mindig tudtam én, hogy jó eszű fiunk van, de hogy miből következtette ki a dolgokat, azt soha sem fogom megtudni. – tűnődött el az apa, hiszen egyáltalán nem tudta, hogy miből jött rá az ő titkára a fia.
- Tudott róla?! – kerekedett ki az édesanya szeme.
- Nagyon úgy tűnik, mert nem lepte meg a dolog. Biztos az az aljas nagyapja kotyogta ki neki…- motyogott magába az öreg.
- Ne hibáztasd már mindenért szegény apádat! Biztos forog a sírjában, annyiszor emlegeted! – mondta megfedve az urát, nem szerette, ha az apósát piszkálta, hiszen jó ember volt.
- Ne feleselj asszony! Tudod mennyire nem bírt titkot tartani! Az esküvőnket is kikotyogta anyámnak, mikor titokban elmondtuk neki. No meg amúgy is nagyon közel állt a fiunkhoz, megbízott benne, jobban, mint bennem. – magyarázta mély hangján és mérgelődött, amiért őt mindig kizárta a témájából az apja. Az ő titkát is csoda, hogy nem fecsegte ki mindenkinek. Meg persze nem is repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy egy ördögűző nőt fog feleségül venni, de csak sikerült megkedvelnie a szerelmét, így abbamaradt a veszekedés.
- Nem nagyapa árulta el. - hallották meg Komui hangját, mire rendesen meglepődtek.
- Egyszerűen csak túl hangosan beszélgettek, ha titkokról van szó. - küldött feléjük egy megnyugtató mosolyt. - Ne aggódjatok, nem mondom el senkinek, csak Lenalee-nek, ha eljön az ideje! – pillantott húga felé.
- Nézd Tyki!- nyújtott felé egy csokor virágot- Már csak egy kell középre!
- Nagyon szép. Menj, keresd arra, és meg keresem itt. - mosolygott kedvesen,s leguggolt,hogy keressen virágokat,de amint a lány eltávolodott tőle,lehervadt a mosolya,és fájdalmas arcot vágott .- Milyen aranyosan játszik…Vajon szeretni fog ő engem,ha felnő? És ha elmondom neki,ki vagyok igazából?Biztos meggyűlölne,de várni fogok a bocsánatára. Az idő nekem amúgy is semmi, hisz nem öregszem, de az ő élete nem ilyen. Egyszer megöregszik, és meghal. Akkor mi lesz?- hirtelen egy gyereksikoly harsant fel.
- Lenalee!- rohant oda Tyki, hogy lássa mi a baj, és nem akart hinni a szemének. Egy démon termett a lány előtt,és attól ijedt meg. A hatalmas fegyver bemérte Lenalee-t,és kibocsátotta magából a lövedéket. Tyki szerencsére testével védelmezte, és mivel a méreg rá nem volt hatással,ezért mindketten megmenekültek.
- Tease! Intézd el!- s a kis lepkeszerű állat- amit ő hívott elő- engedelmeskedett gazdájának,s végzett a démonnal,míg ő a lányt biztonságos helyre vitte.
- Mi történt?- rohantak le a többiek is. – aggódva néztek szét, hogy vajon senkinek nem esett-e baja.
- Egy démon. Nem tudom honnan jött elő, de még, érzem a szagát, úgyhogy többen is lehetnek. - erre a kijelentésre a föld alól felbukkant tíz démon, s rájuk küldte a Tease-ket.
A szülők berohantak a pincébe, és két puskával tértek vissza.
- Felesleges. Emberi fegyverek nincsenek rájuk hatással!- kiáltozott Komui.
- Fiam, ezek nem szokásos fegyverek, hanem démonölő puskák! Ti meneküljetek, mi majd elintézzük őket. - Tyki nem tétovázott, biztos helyre vitte Lenalee-t és Komui-t.
- Maradjatok itt!- indult volna, de valaki hátulról megszorította az ingjét.
- Ugye visszajössz?- kérdezte a kislány, és csillogó szemekkel nézett rá.
- Ígérem, visszajövök. - adott egy puszit a homlokára, majd mosolyogva elrúgta magát a földtől és szinte repült, egyenesen egy démon fején landolt,és azt mondta:
- Mégis mi a fenét képzelsz?! Hogy mersz megzavarni egy számomra fontos pillanatot?! - ártatlan arca,most nem mutatta azt a megnyugtató érzést. Sokkal inkább félelmet okozott.
A hatalmas gépezet felé fordította szemeit, majd nevetéshez hasonló hangot hallatott, és végzett magával.
- Mi a fene…- szörnyülködött. - Mégis ki a franc parancsolta neked, hogy öld meg magad, te idióta fegyver?! –Tudni illik, hogy ha egy akuma (démon), mestere parancsára végez magával, akkor a benne lakozó emberi lélek nem kerülhet a mennybe, helyette a pokol legmélyebb bugyraiba süllyed. - A démonok össze-vissza lövöldöztek, mindent eltaláltak, amit csak lehetett. Tyki ekkor eszmélt fel,s sebesen rohant oda a házaspárhoz…
Már túl késő volt. A földön feküdtek,és szervezetükben terjedni kezdett a démon fegyverek mérgei. Bőrükön megjelentek a jelek is. A fiú kétségbeesetten nézte őket. Tudta, nem segíthet rajtuk.
- Ty-y-ki…-nyögte az öreg - Mindig… vigyázz Lenalee-ra…- ez volt az utolsó mondata,s porrá változott,amit a szél szomorúan hordott szét.
- Akár az életem árán is,erre megesküszöm! - lassan megfordult, s teste a dühtől lila lángokban égett. Gyönyörű, lágy szemei most inkább a Sátánéra hasonlítottak. Ekkor megjelent az Ezer Éves gróf is, egy lila hajú lánnyal az oldalán.
- Tyki-állatka. Ne mondd,hogy ennyire felmérgeltelek a játékommal. - szólalt meg érces,irritáló hangján a krumpliszsák formájú alak.
- Már mondtam, hogy ne hívj így. - húzódtak vissza a lángok,de a szeme olyan maradt .- Egyébként meg,miért vagytok itt? - bökött fejével a lány felé,aki közelebb sétált hozzá,majd végigsimított az arcán,miközben a fülébe suttogott.
- Mi csak látni akartuk annak a kislánynak a gyönyörű,piros vérét .- erre a mondatra rácsapott a lány kezére,hogy ne érjen hozzá.
- Oh. Milyen kis heves ma valaki. - mosolygott bájosan,majd arca gonosszá vált. - Ne mondd,hogy egy ilyen gyerek így beindítja a fantáziádat. Velem többre mennél.
- Ez csak rám tartozik,és amúgy meg veled semmi dolgom,szóval…- gyereksikolyra lett figyelmes,majd az eget kémlelte. Lenalee-t vitte el a Fekete Rend egyik embere. Tekintete megakadt a lábán.
- Tykiii! – kiáltotta kétségbeesetten a lány és a szép, bájos szeméből folytak a könnycseppek. – Báytáám!! – de már el is tűntek vele a sötét ruhás emberek.
- Lenaleee!!! – üvöltötte Tyki és utána akart menni, de valaki visszafogta hátulról.
- Felejtsd el! Ne menj! Majd ha el jön az ideje én is csatlakozok a Rendhez és te is jöhetsz velem, addig is bízzuk rájuk Lenaleet – felelte szomorú és fájdalmas képpel a férfi.
- Nem igaz…Hogy nem vettem észre?!Aktiválódtak a Sötét csizmák… - Tyki a fejét fogta fájdalmában, nem akarja elveszíteni a lányt, nem soha…!
- Lenalee! Ne olyan gyorsan, vigyázz!- aggodalmaskodott édesanyja. Válaszul egy vidám nevetést kapott. Majd a lánya visszanézett és integetni kezdett, hogy ne aggódjon.
- Ugyan, Asszonyom. Majd én vigyázok rá, ne aggódjon. - szólalt meg a házastárs mellett ülő ember bársonyos hangján. A nő mosolyogva nézett fel rá. A férfi mellkasán lévő ing hanyagul volt begombolva, hiszen jó idő van. Majd az arcára nézett és még jobban mosolygott, mert észrevette, hogy csakis Lenaleet nézi a távolban. A göndör haja szépen fedte be az arca nagy részét.
- Rólam se feledkezzetek meg!- hívta fel magára a figyelmet Komui. Nem volt ínyére, hogy a húgára egy idegen férfi vigyáz, főleg nem egy meglett férfi. Aki mellesleg nem éppen a jók közé tartozik.
- Jól van fiúk. Eredjetek, játszatok vele. – felelte nevetve a családfő. Ő szerette a fiút, neki nem volt semmi baja vele, tudta, hogy nem okolhatja azért, ami.
A serdülő fiúk odarohantak a dombocskára. Mindketten kedvesen kezdtek el játszani a kislánnyal, aki nevetve, csillogó szemekkel ugrált.
-Ó, Drágám! Olyan aranyos a mi kis leányunk. Akár egy hercegnő. Remélem, beleszeret az ő hercegébe, akit választottunk mellé… - felelte eltűnődve az idősödő nő.
- Ne aggódj már annyit! Nézd, hogy elvannak együtt! Megnyugodhatsz, a mi kis hercegnőnk biztosan szereti Tykit. – mondta teljesen biztosra véve. Hiszen ő nagyon is jól ismeri a fiút.
- Figyelj. Komuinak már elmondtad a dolgokat Tykivel kapcsolatban? Hogy fogadta? – nagy szemekkel nézett a férjére és tudta jól, hogy mi lesz a válasz.
- Elmondtam. Nem fogadta túl jól, de azért rosszabbra számítottam. Ő is tudja, és megérti, hogy szegény fiú nem tehet arról, milyen vér csordogál az ereiben. – motyogta halkan és visszaemlékezett a fia kitörésére, amikor megtudta, hogy mi is igazából Tyki. Nem örült, hogy az ellenség beférkőzött a családjukba.
- Értem. A családi titkunkat is elmondtad neki?- komorodott el az asszony.
- Mindig tudtam én, hogy jó eszű fiunk van, de hogy miből következtette ki a dolgokat, azt soha sem fogom megtudni. – tűnődött el az apa, hiszen egyáltalán nem tudta, hogy miből jött rá az ő titkára a fia.
- Tudott róla?! – kerekedett ki az édesanya szeme.
- Nagyon úgy tűnik, mert nem lepte meg a dolog. Biztos az az aljas nagyapja kotyogta ki neki…- motyogott magába az öreg.
- Ne hibáztasd már mindenért szegény apádat! Biztos forog a sírjában, annyiszor emlegeted! – mondta megfedve az urát, nem szerette, ha az apósát piszkálta, hiszen jó ember volt.
- Ne feleselj asszony! Tudod mennyire nem bírt titkot tartani! Az esküvőnket is kikotyogta anyámnak, mikor titokban elmondtuk neki. No meg amúgy is nagyon közel állt a fiunkhoz, megbízott benne, jobban, mint bennem. – magyarázta mély hangján és mérgelődött, amiért őt mindig kizárta a témájából az apja. Az ő titkát is csoda, hogy nem fecsegte ki mindenkinek. Meg persze nem is repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy egy ördögűző nőt fog feleségül venni, de csak sikerült megkedvelnie a szerelmét, így abbamaradt a veszekedés.
- Nem nagyapa árulta el. - hallották meg Komui hangját, mire rendesen meglepődtek.
- Egyszerűen csak túl hangosan beszélgettek, ha titkokról van szó. - küldött feléjük egy megnyugtató mosolyt. - Ne aggódjatok, nem mondom el senkinek, csak Lenalee-nek, ha eljön az ideje! – pillantott húga felé.
- Nézd Tyki!- nyújtott felé egy csokor virágot- Már csak egy kell középre!
- Nagyon szép. Menj, keresd arra, és meg keresem itt. - mosolygott kedvesen,s leguggolt,hogy keressen virágokat,de amint a lány eltávolodott tőle,lehervadt a mosolya,és fájdalmas arcot vágott .- Milyen aranyosan játszik…Vajon szeretni fog ő engem,ha felnő? És ha elmondom neki,ki vagyok igazából?Biztos meggyűlölne,de várni fogok a bocsánatára. Az idő nekem amúgy is semmi, hisz nem öregszem, de az ő élete nem ilyen. Egyszer megöregszik, és meghal. Akkor mi lesz?- hirtelen egy gyereksikoly harsant fel.
- Lenalee!- rohant oda Tyki, hogy lássa mi a baj, és nem akart hinni a szemének. Egy démon termett a lány előtt,és attól ijedt meg. A hatalmas fegyver bemérte Lenalee-t,és kibocsátotta magából a lövedéket. Tyki szerencsére testével védelmezte, és mivel a méreg rá nem volt hatással,ezért mindketten megmenekültek.
- Tease! Intézd el!- s a kis lepkeszerű állat- amit ő hívott elő- engedelmeskedett gazdájának,s végzett a démonnal,míg ő a lányt biztonságos helyre vitte.
- Mi történt?- rohantak le a többiek is. – aggódva néztek szét, hogy vajon senkinek nem esett-e baja.
- Egy démon. Nem tudom honnan jött elő, de még, érzem a szagát, úgyhogy többen is lehetnek. - erre a kijelentésre a föld alól felbukkant tíz démon, s rájuk küldte a Tease-ket.
A szülők berohantak a pincébe, és két puskával tértek vissza.
- Felesleges. Emberi fegyverek nincsenek rájuk hatással!- kiáltozott Komui.
- Fiam, ezek nem szokásos fegyverek, hanem démonölő puskák! Ti meneküljetek, mi majd elintézzük őket. - Tyki nem tétovázott, biztos helyre vitte Lenalee-t és Komui-t.
- Maradjatok itt!- indult volna, de valaki hátulról megszorította az ingjét.
- Ugye visszajössz?- kérdezte a kislány, és csillogó szemekkel nézett rá.
- Ígérem, visszajövök. - adott egy puszit a homlokára, majd mosolyogva elrúgta magát a földtől és szinte repült, egyenesen egy démon fején landolt,és azt mondta:
- Mégis mi a fenét képzelsz?! Hogy mersz megzavarni egy számomra fontos pillanatot?! - ártatlan arca,most nem mutatta azt a megnyugtató érzést. Sokkal inkább félelmet okozott.
A hatalmas gépezet felé fordította szemeit, majd nevetéshez hasonló hangot hallatott, és végzett magával.
- Mi a fene…- szörnyülködött. - Mégis ki a franc parancsolta neked, hogy öld meg magad, te idióta fegyver?! –Tudni illik, hogy ha egy akuma (démon), mestere parancsára végez magával, akkor a benne lakozó emberi lélek nem kerülhet a mennybe, helyette a pokol legmélyebb bugyraiba süllyed. - A démonok össze-vissza lövöldöztek, mindent eltaláltak, amit csak lehetett. Tyki ekkor eszmélt fel,s sebesen rohant oda a házaspárhoz…
Már túl késő volt. A földön feküdtek,és szervezetükben terjedni kezdett a démon fegyverek mérgei. Bőrükön megjelentek a jelek is. A fiú kétségbeesetten nézte őket. Tudta, nem segíthet rajtuk.
- Ty-y-ki…-nyögte az öreg - Mindig… vigyázz Lenalee-ra…- ez volt az utolsó mondata,s porrá változott,amit a szél szomorúan hordott szét.
- Akár az életem árán is,erre megesküszöm! - lassan megfordult, s teste a dühtől lila lángokban égett. Gyönyörű, lágy szemei most inkább a Sátánéra hasonlítottak. Ekkor megjelent az Ezer Éves gróf is, egy lila hajú lánnyal az oldalán.
- Tyki-állatka. Ne mondd,hogy ennyire felmérgeltelek a játékommal. - szólalt meg érces,irritáló hangján a krumpliszsák formájú alak.
- Már mondtam, hogy ne hívj így. - húzódtak vissza a lángok,de a szeme olyan maradt .- Egyébként meg,miért vagytok itt? - bökött fejével a lány felé,aki közelebb sétált hozzá,majd végigsimított az arcán,miközben a fülébe suttogott.
- Mi csak látni akartuk annak a kislánynak a gyönyörű,piros vérét .- erre a mondatra rácsapott a lány kezére,hogy ne érjen hozzá.
- Oh. Milyen kis heves ma valaki. - mosolygott bájosan,majd arca gonosszá vált. - Ne mondd,hogy egy ilyen gyerek így beindítja a fantáziádat. Velem többre mennél.
- Ez csak rám tartozik,és amúgy meg veled semmi dolgom,szóval…- gyereksikolyra lett figyelmes,majd az eget kémlelte. Lenalee-t vitte el a Fekete Rend egyik embere. Tekintete megakadt a lábán.
- Tykiii! – kiáltotta kétségbeesetten a lány és a szép, bájos szeméből folytak a könnycseppek. – Báytáám!! – de már el is tűntek vele a sötét ruhás emberek.
- Lenaleee!!! – üvöltötte Tyki és utána akart menni, de valaki visszafogta hátulról.
- Felejtsd el! Ne menj! Majd ha el jön az ideje én is csatlakozok a Rendhez és te is jöhetsz velem, addig is bízzuk rájuk Lenaleet – felelte szomorú és fájdalmas képpel a férfi.
- Nem igaz…Hogy nem vettem észre?!Aktiválódtak a Sötét csizmák… - Tyki a fejét fogta fájdalmában, nem akarja elveszíteni a lányt, nem soha…!
