3. fejezet - Menekülés

Sziasztok :D Meghoztuk a 3. fejezetet :) Reméljük tetszeni fog ^^ Köszönjük az előző komikat, nagyon jól estek ^^ Kérünk titeket, hogy ehhez is írjatok véleményt :))) Változattunk a dizin is reméljük, hogy tetszik nektek ^^ Továbbá kaptunk két díjat (LLL)

Katherinétől:

Katherinétől és Annahtól :)


Nagyon köszönjük és örülünk neki ^^

Akkor jöjjön a feji :) Jó olvasást és komizást :)

-      Akkor, szeretnél velem lenni örökre? – Reménykedve lehunyta a szemét, s mikor kinyitotta, Lenalee mosolygós arcával találta szembe magát. Szemei csillogásából szeretetet, és némi értetlenséget lehetett kiolvasni. Ilyen idősen nem fogja fel a kérdés súlyát, de szerette őt, nagyon, akkor miért ne lenne vele?

-      Igen. – Válaszolta, s várta a férfi reakcióját. Pár másodpercre lefagyott, majd szája gyengéd mosolyra húzódott, s átölelte a kislányt, aki eleinte értetlenül pislogott, majd visszaölelt.

-      Mehetünk? – Lenalee bólintott, s Tyki karjaiba vette, majd kirúgta az ablak rácsát, és azon minden feltűnés nélkül távoztak. A lány mellkasába temette az arcát, s visszaaludt. Még mindig fáradt volt, ami nem csoda, ha azt vesszük figyelembe, min ment keresztül. A Rendtől kicsit messzebb, volt egy erdő, és annak mélyén egy kis faház. Kívülről elég rozogának látszott, de belülről valójában nagyon otthonos, és szép. Tyki kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a hálószoba felé vette az irányt. Ismerte a járást, bár még nem sok időt töltött ezen a rejtekhelyén, mégis ez volt a kedvence, amit erre az időre tartott fent. Lefektette a hatalmas ágyra Lenalee-t, majd gondosan betakargatta, s letérdelt mellé a földre. Egy darabig nézte az alvó leányzó bájos orcáját, s hallgatta egyenletes levegővételét, aztán őt is legyőzte a fáradtság, s átadta magát az álmoknak…

Míg ők nyugodtan aludtak, s szárnyaltak az álmok világában, addig Komui elhatározta magát, s elment a Fekete Rendhez, azzal a reménnyel, hogy ha csatlakozik, húga mellett maradhat. Épp Reever vezette körbe. Komui odafigyelt navigálására, s néhány helyen tátva maradt a szája. Az étkező hatalmas, az egymás mellett elhelyezkedő szobákba ugyan nem néztek be, de biztos volt benne, hogy a legtöbben laknak is. Az egyikből egy olyan idős fiú lépett ki, mint húga. Csodálkozott is, hogy egy ilyen fiatal fiúnak, hogy lehet ennyi gyűlölet és megvetés a szemében… Nem átlagos gyerek volt, annyi szent.

-      Áh, Komui! Ő itt Kanda, nem rég került hozzánk, most fogunk fegyvert kovácsolni az Innocence-ből. – Magyarázta Reever. – Ha gondolod, besegíthetsz.

-      Természetes, ott leszek. – Válaszolta Komui, kezét a fiú felé nyújtotta.

-      Komui Lee vagyok, örvendek. – Mosolyodott el halványan, de a fiú csak egy gúnyos pillantást vetett keze felé, s büszkén elfordítva fejét, megszólalt.

-      A nevem Kanda Yuu. Ne szólíts Yuu-nak! Csak Kanda, semmi Yuu!

-      Rendben van… - Eresztette le maga mellé a kezét, s mentek az irodája felé.

-      Ez a te irodád, innen irányítod majd az alkalmazottakat, ide kapod a hívásokat, és természetesen ide kapod majd a halomnyi értesítő levelet, szerződést stb…

-      Értem. A tábornokokkal mikor találkozhatok? – kérdezősködött tovább, nagyon érdekelte a vezetők kiléte.

-      Akár most is, de lehet, hogy az a lókötő még nincs itt… - Forgatta meg szemeit.

-      Csak nem Cross Marian Tábornok? – Nevette el magát. – Sokat hallottam felőle.

-      De, ő… Na, gyere,menjünk. – Azzal elindultak a nagyterem felé, ahol a Tábornokok már összegyűltek…

Tyki Lenalee mellett aludt az ágyban, egyre szomorkásabb arckifejezéssel merült el az álmában. Nyöszörgött és néha fel-felkiáltott. Egy rémálmot látott, ami nagyon megrémisztette:
Egy tenger felett van. A víz háborog, egyre inkább gonosszá válik. Ő fent áll a levegőben, ahogy mindig is szokott a küldetésein. Most is az Ezeréves gróf parancsait követi. Ide küldte ki őt, hogy figyeljen meg egy ördögűző&démon harcot. Nem értette, hogy minek kell neki idejönnie. De mindegy, ha már itt van, elvégzi a feladatát. Megjelent a 3 szintű démon. Vörös páncélzata volt, szintén vörös hajjal. Állandóan úgy tett, mintha minden jelenetet lefotózna. Majd látott egy vörös hajú fiút, aki egy kalapács nyelén ment fel az égre. Egy öregembert mentett meg és a karjaiba zárta. A fiú egyre gyengébb lett, nem fog tudni harcolni a démonnal ilyen állapotban. Egy másik ördögűző érkezik egy nő. Tyki megmeredt a látványon. Nem hitt a szemének. Nem ez lehetetlen! Ilyen nincs! Lenalee volt az! Immár felnőtt nőként szaladt végig a kalapácson egészen a végig majd onnan elrúgta magát és repült a démon felé. Az alakja hihetetlenül karcsú volt. Az ördögűző ruhája rövidnadrág valamint hosszú ujjú felső. A haja ugyanúgy volt összefogva, ahogy kiskorában. Két lófarokba. Csak annyitól különbözött, hogy most a fenekéig ért. Az arca is sokat változott, komolyabb és érett lett. De most is szépséges és gyönyörű.
Tyki amint ezen mélázott, csak annyit vesz észre, hogy a szerelme a démonnal küzd a levegőbe. A vörös hajú fiú pedig kiabál a lánynak, hogy ne menjen. Mi ütött abba a fiúba, hogy ennyire védi Lenaleet? Csak nem szerelmes belé? De mindegy is. Lenalee sikeresen lecsapott az akuma fejére a sötét csizmáival, majd az állát kapta el és messzire taszította.
De a démon se hagyta magát, visszarepült és egy erős ütéssel gyomron ütötte a lányt, aki repült a tenger felé. Amikor elért a vörös fiúig mosolygott és elköszönt tőle. Tyki is indult a lány után, hiszen neki kell megvédenie. A démon gyorsabb volt és összevissza ütötte a lányt. Lenalee vért köpve merült el a tengerben.
- Lenaleeeee! Neee! – ordította Tyki, de a lány nem hallotta, senki sem hallotta a hangját.
A szerelme vissza felemelkedett a vízből és telitalálattal felrúgta a démont az égig. Ő is ment utána. Tyki ismét repült a két személyhez.
A démon elkapta Lenalee nyakát és hol a hasát, hol az arcát ütötte egyre erősebben. Majd egy utolsó lökéssel belecsapta a tengerbe.
- Lenalee! – Tyki ugrott volna utána, de a lány most rászegezte a szemét és elmosolyodott.
- Tyki! Hagyj! Ne avatkozz bele! Ennek így kell lennie! – majd lehunyt szemekkel landolt a vízbe és elmerült holtan.
Tyki annyit érzett, hogy rázogassák. Egyre erősebben és kitartóan. Kinyitotta a szemeit és a kicsi Lenalee megijedt arcával találkozott.
- Lena! Mi történt? – kérdezte gyengéden és feltérdepelt a lányhoz.
- Tyki! Álmodban kiabáltál és vergődtél! Az én nevemet kiabáltad! – könnyes lett a szeme a beszédtől, féltette Tykit, azt hitte, valami történt vele.
- Ugyan semmi baj! Csak álom volt! Nem történt semmi! – húzta közel magához és szorosan ölelte, majd egyenletesen beszívta a haja illatát, ami az orrát csiklandozta.
- Ugye nem bántottalak álmodban? Mert én sose foglak bántani Tyki! Szeretlek! – sírt keservesen Lenalee, mert azt hitte, hogy ő tett valami rosszat Tykivel és ezért álmodott ilyet.
- Dehogy! Te nem bántottál! Ez csak egy buta álom volt! És én is szeretlek! Nagyon! – maga felé fordította a lányt és egy puszit nyomott az arcára. Lenalee pedig szintén neki.
- Na, éhes vagy? Hozok neked egy kis ennivalót. Rendben? – állt fel Tyki, nem akarta firtatni az álmát, így is neki is megdöbbentő volt, amit látott.
- Igen, kérek! Tyki, addig kimehetek körülnézni? – kérdezte bájosan és mosolyogva.
- De csak a ház köré, mert akkor megtalálnak, és újra elvisznek tőlem! – mondta féltően a férfi.
- Megígérem! – ezzel leugrott az ágyról és kifelé vette az irányt.

Komui kiskutyaként követte Reevert. Aki egy lifthez vezette, majd mindketten ráálltak és megindult lefelé. Nagyon mélyre érkezték és sötét helyre. Komui csak pislogott. Nem hitte, hogy ilyen a Rend, ő egy kis intézetnek gondolta, de ez felülmúlta a számításait, mert hatalmas hely.
- Hova megyünk? – kérdezte a mellette álló férfit, aki készségesen válaszolt minden kérdésére. Úgy látszik ő jó barátja lesz.
- A tábornokokhoz és Hevlaskához. – felelte tudálékosan és megállította a járművüket, majd mutatta az utat Komuinak. Nem sokat kellett sétálniuk ott is voltak.
- Tábornokok! Ő itt Komui Lee! – mutatta be a háta mögött várakozó egyént.  A tábornokok csak bólintottak, egy nagy csuklya takarta el az arcukat így csak a tábornoki ruhájuk látszódott ki, de még az se mindig.
- Örvendek! A nevem Komui Lee. – lépett elő határozottsággal és kellő fegyelmezettséggel.
- Komui, ők itt – elkezdte Reever sorolni a tábornokok nevét jobbról haladva. – Froi Tiedoll tábornok, Cloud Nine tábornok, Winters Socalo tábornok, Kevin Yeegar tábornok és végezetül Cross Marian tábornok lenne, de ő persze nincs jelen, ahogy szokta. – tette hozzá fejet vakargatva Reever és megindult felfelé a lifttel, mert ő neki nem szabad jelen lennie a nagyobb értekezleteken.
- Üdvözlünk Komui Lee igazgató. – köszöntötte Nine tábornok, aki nő volt. Ő volt az egyetlen köztük, a többiek férfiak voltak.
- Reméljük tisztába vagy a feladataiddal. Nagy számnak tekintjük, hogy a húgod miatt elvállaltad a felkérésünket, és persze örülünk, hogy itt fogsz dolgozni. – mondta Yeegar tábornok és ő levette a csuklyát. Egy öreges ember volt. Ősz hajjal és egy fejpánttal.
- Köszönöm! És igen, minden tőlem telhetőt megteszek a Rendért. – felelte automatikusan Komui.
- Akkor, ha így összebarátkoztunk, lenne máris egy feladatod Komui! – parancsolta Socalo tábornok.
- Mi lenne az? – kérdezett vissza gyorsan és izgatottan. Már várta az első feladatát nagyon, de először Lenaleeval szeretne találkozni.
- Az egyik ördögűző jelöltünk megszökött! – jelentette ki határozottan. – Egy ellenség tört be a Rendbe és elvitte az ördögűzőt, akit még most akartunk kifejleszteni!
- Micsoda??! Ki volt az? – kérdezte megdöbbenve Komui és kikerekedtek a szemei, hiszen ő úgy tudja, hogy nem egy könnyű betörni a Rendhez.
- Lenalee Leet vitték el! – mondta ki könnyedén a nevet, nem nézve, hogy mekkora ütést okoz Komuinak. Mert ő lefagyott, és elsápadt, nem bírta felfogni, amit hallott.
- A húgomat… elrabolták…

2. fejezet-Kínok között

Sziasztok!:D

Bocsi a késésért, de végül csak meghoztuk az új fejit :D

Köszönjük a rengeteg kommentet, nem gondoltuk volna, hogy ennyit kapunk :D

Katherine-nek is köszönjük a rajzokat, amiket beküldött, nagyon szépek!!!:D Érdemes megnézni :)

Miközben olvassátok a fejit, válasszatok ki a zenedobozunkból egy szimpatikus zenét, és közben hallgassátok :) Nem is tartunk fel tovább senkit, Jó olvasást :)

Puszi:

Regina and Áfonya

A csodálatos, boldog nap véresen és megkeseredve ér véget. Pár órán belül egy világ tört össze Lenalee szívében. Mosolyogva kelt, vidáman kezdte a napot a szeretteivel. Az édesanyja és édesapja féltő szemei előtt játszott a bátyjával és Tyki-vel, aki iránt nem is tudja, hogy mit érzés, csak, hogy nagyon szereti.

Majd az egyik percről a másikra eltűnik minden, mintha nem is lenne semmi. Minden véget ért, a szeretet a boldogság, helyét pedig a kín és fájdalom vette át.
A lány keserűen sír idegen férfiak keze közt. Legszívesebben azonnal leugrana, de nem tud, mert erősen tartják. Repülnek, mindent maguk után hagyva. Egyre távolodik a családi ház és minden szeretett emlék.

Már jócskán eltávolodtak a lakásuktól, a sok könnycsepptől homályosan lát, így nagyokat kell pislognia. Édes, nagy szemeit most csak a hatalmas bánat és félelem uralja. 
Fogalma sincs, hogy mi lesz vele. És hogy ez miért történik. Mi folyik itt egyáltalán?
A lábán megjelent egy fekete csizma, ami zöld lángokkal ég.

A kislány ruhája vizes a sok könnytől. Hiába kéri őket, hogy engedjék el, semmi könyörületet nem kap.
- Kérem! Engedjenek el! Vissza akarok menni!!! – sírta kipirosló szemekkel, a haja nedvesen tapadt a kis bájos arcához. Az egyik férfi félreseperte a szeméből a hajat és rámosolygott. Ezek szerint ő egy kicsit megérti a helyzetét.

- Ne félj kicsi lány! Nem lesz semmi baj! Nem akarunk bántani! – magyarázta gyengéd hangon.
- De… Hova visznek? Miért szakítottak el a családomtól?! – kérdezte ismét könnyeket hullatva. A férfi gyengéden megölelte és úgy beszélt tovább neki, meg hát, a szél is felerősödött ezért eltakarta, nehogy megbetegedjen.

- Egy jó helyre megyünk. És biztosítalak róla, hogy én veled leszek mindenütt, nem hagyom, hogy bántsanak! – közölte határozottan és óvatosan. Tudta, hogyan kell bánni a kisgyerekekkel.

- A bátyám és Tyki is jönni fog oda? Nem akarok egyedül lenni… félek! – törtek utat a könnycseppek ismét, de most a férfi ruháján landoltak, de ő egyáltalán nem bánta, inkább még jobban szorította magához, hogy megnyugodjon és sikerült is, mert enyhült a reszketése.

- Azt nem tudom, kicsi lány! Nem leszel egyedül… én ott leszek, megígérem! Rendben? – kérdezte aranyosan, majd a szemeivel a kislány hatalmas szemeit nézte.
- Rendben. Hogy hívják a bácsit? – bökött oda hirtelen egy igen meglepő kérdést, amire látszólag nem számított a férfi.

- Ö… engem? Sumannak… Suman Dark. – magyarázta nyögdécselve, majd látta, hogy Lenalee elmosolyodik és egyre jobban álmos lesz, majd csak egy kis nevet ejtett ki, mielőtt végleg elaludt volna.
- Suman… - a kis bájos arcát beletemette az ördögűző kabátjába és kényelmesen elaludt. Suman úgy tartotta a karjaiban, mintha a saját lánya lenne, akit az apja még a széltől is óv.

Eközben a Lee háztól az Ezer Éves és kísérője már eltűnt. Tyki még mindig a fejét fogta, s most hátra fogott tincsei az arcába hullottak, s takarták el az izzadt homlokán lévő stigmákat, amik azért jelentek meg, mert nem bírta visszafogni az erejét. Lelkileg össze volt törve. Nem értette, mi szándéka volt ezzel a grófnak, sem azt, hogy miért most aktiválódott Lenalee Ártatlansága. Feszült csend uralkodott, amit kis idő múlva Komui tört meg.

-         Figyelj rám! Azt akarom, hogy ne avatkozz bele! A Rendnél nem eshet baja, ott vigyáznak rá, és a gróf sem teheti rá a kezét. – Miközben ezeket a mondatokat mondta, tekintete sziklaszilárddá vált, mintha nem is ő lenne.

-         Ilyet nem kérhetsz tőlem, Komui! Tudod jól, hogy ilyenkor az ösztöneim vezérelnek, és nem tehetek ellene semmit! Nem lehet megakadályozni! – Tiltakozott Tyki. Ilyet nem kérhet tőle senki! Igenis szereti Lenalee-t, kortól függetlenül, és ha kell, éveket vár arra, hogy együtt lehessenek.

-         Akkor remélem tisztában vagy vele, hogy nekem így sem vagy a szívembe férkőzve, és még ennyi tiszteletet sem fogok neked megadni, ha valami ostobaságot csinálsz. – Ment át már-már fenyegetőzésbe az idősebbik Lee.  – A gróf talpnyalója vagy, még mindig nem értem, a szüleim miért akarták, hogy te legyél a húgom férje! – Több sem kellett Tyki-nek, mivel veszekedni nem akart, magára hagyta a dühös fiút, s útjának megcélozta a Fekete Rendet…

Lenalee kezdett ébredezni, s mikor felült az ágyon, körbenézett. Egy kicsi, sötét és üres szobában volt, ahol az ágyon kívül nem volt semmi más, csak egy aprócska ablak, amin némi világosság szűrődött be a napkelte fényéből. Bizony, már hajnalodott. Hirtelen fájdalom nehezedett szívére, s eszébe jutott minden. Fájtak a lábai, fázott, égett a szeme a sok sírástól, hiányzott a családja.

-         Anya! Apa! – Újra folytak a könnyei, s kis kezével eltakarta az arcát. Remegő hangon suttogott. – Bátyó… Tyki… - Ekkor azt érezte, hogy valaki átöleli, s feje búbjára helyezi állát. Észre sem vette, hogy rajta kívül más is lenne a szobában.

-         Ne félj, kicsi lány. Itt vagyok, eljöttem hozzád, ahogy ígértem. – Mondta lágy hangon Suman, s megnyugtatta a lányt. – Biztosan éhes vagy már, hoztam neked egy kis harapnivalót. Remélem, szereted. – Átnyújtott neki egy tányért, amiben gőzölgő tészta, némi hús, és sok zöldség volt, és egy pálcikát is kapott, ami evőeszközként szolgált.  Az illata nagyon jó volt, ezért a lány jóízűen ette. Mikor végzett, Suman elvette tőle a tányért, és kivitte, majd hozott be egy csésze teát is. Lenalee rájött, hogy itt tényleg nincs rossz helyen, mégis el akart menni. Vissza Tyki-hez, és a családjához, még akkor is, ha nagyon megkedvelte Suman-t.

-         Bácsi! Mi ez a hely? – Kérdezte hirtelen, s félénken felcsillantak szemei.

-         Ez a hely, a Fekete Rend. Otthont nyújt minden Ördögűző számára. Olyanok vagyunk mi, mint egy nagy család. – Válaszolt mosolyogva. Lenalee épp szóra nyitotta volna a száját, de akkor megszólalt a sziréna, mire az eddig mosolygós férfi arca eltorzult.

Figyelem minden egységnek! Betolakodó! Ismétlem: Betolakodó! Betörtek a Fekete Rendhez! Mindenkinek sorakozó! – Ismételte a hangosbemondó.

-         Nem lehet! – Mondta szinte elhaló hangon.- A Rend biztonsági rendszerét senki sem bírta még feltörni! – Hitetlenkedett, majd erőt vett magán, és odafordult a lányhoz. – Figyelj, kicsi lány. Maradj itt, jó? Itt nem eshet bajod! – Azzal otthagyta a lányt. Szegény, azt sem tudta mi történik, csak ott ült mozdulatlanul a kemény ágyon. Egyszer csak valami neszt hallott az ajtó felől, majd valaki gyorsan kinyitotta, majd becsukta. Lenalee szeme felcsillant, s odarohant a férfihoz.

-         Tyki!!- Kiáltotta boldogan. Nem hallhatta őket senki, mindenki a betolakodóval volt elfoglalva, akit mellesleg épp ott ölelgetett a kislány.

-         Lena! Hát itt vagy! – Örült meg Tyki is, és szorosan karjaiba zárta. Ölelte, úgy, mint még soha eddigi életében. Beleszimatolt rózsaillatú hajába, amit úgy szeretett, hogy akár a világ végére is elmenne érte.

-         Olyan jó, hogy eljöttél! Most hazamegyünk anyáékhoz?

-         Figyelj, Lena… - ültette le az ágyra. - … Anyukád és apukád… nos…ők elmentek a mennyországba. Nem jönnek vissza, de onnan figyelnek téged, és vigyáznak rád. - Újra elkezdtek potyogni a könnyei, már Isten sem tudja, hanyaggyára, de a férfi jelenléte megnyugtatta. Letörölte arcáról a könnyeket, és adott egy puszit a homlokára.

-         Mondd csak, szeretsz engem? – Kérdezte Tyki komoly arccal.

-         Igen! Nagyon! – Mosolygott, s most arca a megszokottnál is bájosabb volt. A férfi nagy levegőt vett, majd feltette a kérdést.

-         Akkor, szeretnél velem lenni örökre?

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Na milyen?? :D Komikat kérünk!! :D <3