2. fejezet-Kínok között

Sziasztok!:D

Bocsi a késésért, de végül csak meghoztuk az új fejit :D

Köszönjük a rengeteg kommentet, nem gondoltuk volna, hogy ennyit kapunk :D

Katherine-nek is köszönjük a rajzokat, amiket beküldött, nagyon szépek!!!:D Érdemes megnézni :)

Miközben olvassátok a fejit, válasszatok ki a zenedobozunkból egy szimpatikus zenét, és közben hallgassátok :) Nem is tartunk fel tovább senkit, Jó olvasást :)

Puszi:

Regina and Áfonya

A csodálatos, boldog nap véresen és megkeseredve ér véget. Pár órán belül egy világ tört össze Lenalee szívében. Mosolyogva kelt, vidáman kezdte a napot a szeretteivel. Az édesanyja és édesapja féltő szemei előtt játszott a bátyjával és Tyki-vel, aki iránt nem is tudja, hogy mit érzés, csak, hogy nagyon szereti.

Majd az egyik percről a másikra eltűnik minden, mintha nem is lenne semmi. Minden véget ért, a szeretet a boldogság, helyét pedig a kín és fájdalom vette át.
A lány keserűen sír idegen férfiak keze közt. Legszívesebben azonnal leugrana, de nem tud, mert erősen tartják. Repülnek, mindent maguk után hagyva. Egyre távolodik a családi ház és minden szeretett emlék.

Már jócskán eltávolodtak a lakásuktól, a sok könnycsepptől homályosan lát, így nagyokat kell pislognia. Édes, nagy szemeit most csak a hatalmas bánat és félelem uralja. 
Fogalma sincs, hogy mi lesz vele. És hogy ez miért történik. Mi folyik itt egyáltalán?
A lábán megjelent egy fekete csizma, ami zöld lángokkal ég.

A kislány ruhája vizes a sok könnytől. Hiába kéri őket, hogy engedjék el, semmi könyörületet nem kap.
- Kérem! Engedjenek el! Vissza akarok menni!!! – sírta kipirosló szemekkel, a haja nedvesen tapadt a kis bájos arcához. Az egyik férfi félreseperte a szeméből a hajat és rámosolygott. Ezek szerint ő egy kicsit megérti a helyzetét.

- Ne félj kicsi lány! Nem lesz semmi baj! Nem akarunk bántani! – magyarázta gyengéd hangon.
- De… Hova visznek? Miért szakítottak el a családomtól?! – kérdezte ismét könnyeket hullatva. A férfi gyengéden megölelte és úgy beszélt tovább neki, meg hát, a szél is felerősödött ezért eltakarta, nehogy megbetegedjen.

- Egy jó helyre megyünk. És biztosítalak róla, hogy én veled leszek mindenütt, nem hagyom, hogy bántsanak! – közölte határozottan és óvatosan. Tudta, hogyan kell bánni a kisgyerekekkel.

- A bátyám és Tyki is jönni fog oda? Nem akarok egyedül lenni… félek! – törtek utat a könnycseppek ismét, de most a férfi ruháján landoltak, de ő egyáltalán nem bánta, inkább még jobban szorította magához, hogy megnyugodjon és sikerült is, mert enyhült a reszketése.

- Azt nem tudom, kicsi lány! Nem leszel egyedül… én ott leszek, megígérem! Rendben? – kérdezte aranyosan, majd a szemeivel a kislány hatalmas szemeit nézte.
- Rendben. Hogy hívják a bácsit? – bökött oda hirtelen egy igen meglepő kérdést, amire látszólag nem számított a férfi.

- Ö… engem? Sumannak… Suman Dark. – magyarázta nyögdécselve, majd látta, hogy Lenalee elmosolyodik és egyre jobban álmos lesz, majd csak egy kis nevet ejtett ki, mielőtt végleg elaludt volna.
- Suman… - a kis bájos arcát beletemette az ördögűző kabátjába és kényelmesen elaludt. Suman úgy tartotta a karjaiban, mintha a saját lánya lenne, akit az apja még a széltől is óv.

Eközben a Lee háztól az Ezer Éves és kísérője már eltűnt. Tyki még mindig a fejét fogta, s most hátra fogott tincsei az arcába hullottak, s takarták el az izzadt homlokán lévő stigmákat, amik azért jelentek meg, mert nem bírta visszafogni az erejét. Lelkileg össze volt törve. Nem értette, mi szándéka volt ezzel a grófnak, sem azt, hogy miért most aktiválódott Lenalee Ártatlansága. Feszült csend uralkodott, amit kis idő múlva Komui tört meg.

-         Figyelj rám! Azt akarom, hogy ne avatkozz bele! A Rendnél nem eshet baja, ott vigyáznak rá, és a gróf sem teheti rá a kezét. – Miközben ezeket a mondatokat mondta, tekintete sziklaszilárddá vált, mintha nem is ő lenne.

-         Ilyet nem kérhetsz tőlem, Komui! Tudod jól, hogy ilyenkor az ösztöneim vezérelnek, és nem tehetek ellene semmit! Nem lehet megakadályozni! – Tiltakozott Tyki. Ilyet nem kérhet tőle senki! Igenis szereti Lenalee-t, kortól függetlenül, és ha kell, éveket vár arra, hogy együtt lehessenek.

-         Akkor remélem tisztában vagy vele, hogy nekem így sem vagy a szívembe férkőzve, és még ennyi tiszteletet sem fogok neked megadni, ha valami ostobaságot csinálsz. – Ment át már-már fenyegetőzésbe az idősebbik Lee.  – A gróf talpnyalója vagy, még mindig nem értem, a szüleim miért akarták, hogy te legyél a húgom férje! – Több sem kellett Tyki-nek, mivel veszekedni nem akart, magára hagyta a dühös fiút, s útjának megcélozta a Fekete Rendet…

Lenalee kezdett ébredezni, s mikor felült az ágyon, körbenézett. Egy kicsi, sötét és üres szobában volt, ahol az ágyon kívül nem volt semmi más, csak egy aprócska ablak, amin némi világosság szűrődött be a napkelte fényéből. Bizony, már hajnalodott. Hirtelen fájdalom nehezedett szívére, s eszébe jutott minden. Fájtak a lábai, fázott, égett a szeme a sok sírástól, hiányzott a családja.

-         Anya! Apa! – Újra folytak a könnyei, s kis kezével eltakarta az arcát. Remegő hangon suttogott. – Bátyó… Tyki… - Ekkor azt érezte, hogy valaki átöleli, s feje búbjára helyezi állát. Észre sem vette, hogy rajta kívül más is lenne a szobában.

-         Ne félj, kicsi lány. Itt vagyok, eljöttem hozzád, ahogy ígértem. – Mondta lágy hangon Suman, s megnyugtatta a lányt. – Biztosan éhes vagy már, hoztam neked egy kis harapnivalót. Remélem, szereted. – Átnyújtott neki egy tányért, amiben gőzölgő tészta, némi hús, és sok zöldség volt, és egy pálcikát is kapott, ami evőeszközként szolgált.  Az illata nagyon jó volt, ezért a lány jóízűen ette. Mikor végzett, Suman elvette tőle a tányért, és kivitte, majd hozott be egy csésze teát is. Lenalee rájött, hogy itt tényleg nincs rossz helyen, mégis el akart menni. Vissza Tyki-hez, és a családjához, még akkor is, ha nagyon megkedvelte Suman-t.

-         Bácsi! Mi ez a hely? – Kérdezte hirtelen, s félénken felcsillantak szemei.

-         Ez a hely, a Fekete Rend. Otthont nyújt minden Ördögűző számára. Olyanok vagyunk mi, mint egy nagy család. – Válaszolt mosolyogva. Lenalee épp szóra nyitotta volna a száját, de akkor megszólalt a sziréna, mire az eddig mosolygós férfi arca eltorzult.

Figyelem minden egységnek! Betolakodó! Ismétlem: Betolakodó! Betörtek a Fekete Rendhez! Mindenkinek sorakozó! – Ismételte a hangosbemondó.

-         Nem lehet! – Mondta szinte elhaló hangon.- A Rend biztonsági rendszerét senki sem bírta még feltörni! – Hitetlenkedett, majd erőt vett magán, és odafordult a lányhoz. – Figyelj, kicsi lány. Maradj itt, jó? Itt nem eshet bajod! – Azzal otthagyta a lányt. Szegény, azt sem tudta mi történik, csak ott ült mozdulatlanul a kemény ágyon. Egyszer csak valami neszt hallott az ajtó felől, majd valaki gyorsan kinyitotta, majd becsukta. Lenalee szeme felcsillant, s odarohant a férfihoz.

-         Tyki!!- Kiáltotta boldogan. Nem hallhatta őket senki, mindenki a betolakodóval volt elfoglalva, akit mellesleg épp ott ölelgetett a kislány.

-         Lena! Hát itt vagy! – Örült meg Tyki is, és szorosan karjaiba zárta. Ölelte, úgy, mint még soha eddigi életében. Beleszimatolt rózsaillatú hajába, amit úgy szeretett, hogy akár a világ végére is elmenne érte.

-         Olyan jó, hogy eljöttél! Most hazamegyünk anyáékhoz?

-         Figyelj, Lena… - ültette le az ágyra. - … Anyukád és apukád… nos…ők elmentek a mennyországba. Nem jönnek vissza, de onnan figyelnek téged, és vigyáznak rád. - Újra elkezdtek potyogni a könnyei, már Isten sem tudja, hanyaggyára, de a férfi jelenléte megnyugtatta. Letörölte arcáról a könnyeket, és adott egy puszit a homlokára.

-         Mondd csak, szeretsz engem? – Kérdezte Tyki komoly arccal.

-         Igen! Nagyon! – Mosolygott, s most arca a megszokottnál is bájosabb volt. A férfi nagy levegőt vett, majd feltette a kérdést.

-         Akkor, szeretnél velem lenni örökre?

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Na milyen?? :D Komikat kérünk!! :D <3