3. fejezet - Menekülés

Sziasztok :D Meghoztuk a 3. fejezetet :) Reméljük tetszeni fog ^^ Köszönjük az előző komikat, nagyon jól estek ^^ Kérünk titeket, hogy ehhez is írjatok véleményt :))) Változattunk a dizin is reméljük, hogy tetszik nektek ^^ Továbbá kaptunk két díjat (LLL)

Katherinétől:

Katherinétől és Annahtól :)


Nagyon köszönjük és örülünk neki ^^

Akkor jöjjön a feji :) Jó olvasást és komizást :)

-      Akkor, szeretnél velem lenni örökre? – Reménykedve lehunyta a szemét, s mikor kinyitotta, Lenalee mosolygós arcával találta szembe magát. Szemei csillogásából szeretetet, és némi értetlenséget lehetett kiolvasni. Ilyen idősen nem fogja fel a kérdés súlyát, de szerette őt, nagyon, akkor miért ne lenne vele?

-      Igen. – Válaszolta, s várta a férfi reakcióját. Pár másodpercre lefagyott, majd szája gyengéd mosolyra húzódott, s átölelte a kislányt, aki eleinte értetlenül pislogott, majd visszaölelt.

-      Mehetünk? – Lenalee bólintott, s Tyki karjaiba vette, majd kirúgta az ablak rácsát, és azon minden feltűnés nélkül távoztak. A lány mellkasába temette az arcát, s visszaaludt. Még mindig fáradt volt, ami nem csoda, ha azt vesszük figyelembe, min ment keresztül. A Rendtől kicsit messzebb, volt egy erdő, és annak mélyén egy kis faház. Kívülről elég rozogának látszott, de belülről valójában nagyon otthonos, és szép. Tyki kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a hálószoba felé vette az irányt. Ismerte a járást, bár még nem sok időt töltött ezen a rejtekhelyén, mégis ez volt a kedvence, amit erre az időre tartott fent. Lefektette a hatalmas ágyra Lenalee-t, majd gondosan betakargatta, s letérdelt mellé a földre. Egy darabig nézte az alvó leányzó bájos orcáját, s hallgatta egyenletes levegővételét, aztán őt is legyőzte a fáradtság, s átadta magát az álmoknak…

Míg ők nyugodtan aludtak, s szárnyaltak az álmok világában, addig Komui elhatározta magát, s elment a Fekete Rendhez, azzal a reménnyel, hogy ha csatlakozik, húga mellett maradhat. Épp Reever vezette körbe. Komui odafigyelt navigálására, s néhány helyen tátva maradt a szája. Az étkező hatalmas, az egymás mellett elhelyezkedő szobákba ugyan nem néztek be, de biztos volt benne, hogy a legtöbben laknak is. Az egyikből egy olyan idős fiú lépett ki, mint húga. Csodálkozott is, hogy egy ilyen fiatal fiúnak, hogy lehet ennyi gyűlölet és megvetés a szemében… Nem átlagos gyerek volt, annyi szent.

-      Áh, Komui! Ő itt Kanda, nem rég került hozzánk, most fogunk fegyvert kovácsolni az Innocence-ből. – Magyarázta Reever. – Ha gondolod, besegíthetsz.

-      Természetes, ott leszek. – Válaszolta Komui, kezét a fiú felé nyújtotta.

-      Komui Lee vagyok, örvendek. – Mosolyodott el halványan, de a fiú csak egy gúnyos pillantást vetett keze felé, s büszkén elfordítva fejét, megszólalt.

-      A nevem Kanda Yuu. Ne szólíts Yuu-nak! Csak Kanda, semmi Yuu!

-      Rendben van… - Eresztette le maga mellé a kezét, s mentek az irodája felé.

-      Ez a te irodád, innen irányítod majd az alkalmazottakat, ide kapod a hívásokat, és természetesen ide kapod majd a halomnyi értesítő levelet, szerződést stb…

-      Értem. A tábornokokkal mikor találkozhatok? – kérdezősködött tovább, nagyon érdekelte a vezetők kiléte.

-      Akár most is, de lehet, hogy az a lókötő még nincs itt… - Forgatta meg szemeit.

-      Csak nem Cross Marian Tábornok? – Nevette el magát. – Sokat hallottam felőle.

-      De, ő… Na, gyere,menjünk. – Azzal elindultak a nagyterem felé, ahol a Tábornokok már összegyűltek…

Tyki Lenalee mellett aludt az ágyban, egyre szomorkásabb arckifejezéssel merült el az álmában. Nyöszörgött és néha fel-felkiáltott. Egy rémálmot látott, ami nagyon megrémisztette:
Egy tenger felett van. A víz háborog, egyre inkább gonosszá válik. Ő fent áll a levegőben, ahogy mindig is szokott a küldetésein. Most is az Ezeréves gróf parancsait követi. Ide küldte ki őt, hogy figyeljen meg egy ördögűző&démon harcot. Nem értette, hogy minek kell neki idejönnie. De mindegy, ha már itt van, elvégzi a feladatát. Megjelent a 3 szintű démon. Vörös páncélzata volt, szintén vörös hajjal. Állandóan úgy tett, mintha minden jelenetet lefotózna. Majd látott egy vörös hajú fiút, aki egy kalapács nyelén ment fel az égre. Egy öregembert mentett meg és a karjaiba zárta. A fiú egyre gyengébb lett, nem fog tudni harcolni a démonnal ilyen állapotban. Egy másik ördögűző érkezik egy nő. Tyki megmeredt a látványon. Nem hitt a szemének. Nem ez lehetetlen! Ilyen nincs! Lenalee volt az! Immár felnőtt nőként szaladt végig a kalapácson egészen a végig majd onnan elrúgta magát és repült a démon felé. Az alakja hihetetlenül karcsú volt. Az ördögűző ruhája rövidnadrág valamint hosszú ujjú felső. A haja ugyanúgy volt összefogva, ahogy kiskorában. Két lófarokba. Csak annyitól különbözött, hogy most a fenekéig ért. Az arca is sokat változott, komolyabb és érett lett. De most is szépséges és gyönyörű.
Tyki amint ezen mélázott, csak annyit vesz észre, hogy a szerelme a démonnal küzd a levegőbe. A vörös hajú fiú pedig kiabál a lánynak, hogy ne menjen. Mi ütött abba a fiúba, hogy ennyire védi Lenaleet? Csak nem szerelmes belé? De mindegy is. Lenalee sikeresen lecsapott az akuma fejére a sötét csizmáival, majd az állát kapta el és messzire taszította.
De a démon se hagyta magát, visszarepült és egy erős ütéssel gyomron ütötte a lányt, aki repült a tenger felé. Amikor elért a vörös fiúig mosolygott és elköszönt tőle. Tyki is indult a lány után, hiszen neki kell megvédenie. A démon gyorsabb volt és összevissza ütötte a lányt. Lenalee vért köpve merült el a tengerben.
- Lenaleeeee! Neee! – ordította Tyki, de a lány nem hallotta, senki sem hallotta a hangját.
A szerelme vissza felemelkedett a vízből és telitalálattal felrúgta a démont az égig. Ő is ment utána. Tyki ismét repült a két személyhez.
A démon elkapta Lenalee nyakát és hol a hasát, hol az arcát ütötte egyre erősebben. Majd egy utolsó lökéssel belecsapta a tengerbe.
- Lenalee! – Tyki ugrott volna utána, de a lány most rászegezte a szemét és elmosolyodott.
- Tyki! Hagyj! Ne avatkozz bele! Ennek így kell lennie! – majd lehunyt szemekkel landolt a vízbe és elmerült holtan.
Tyki annyit érzett, hogy rázogassák. Egyre erősebben és kitartóan. Kinyitotta a szemeit és a kicsi Lenalee megijedt arcával találkozott.
- Lena! Mi történt? – kérdezte gyengéden és feltérdepelt a lányhoz.
- Tyki! Álmodban kiabáltál és vergődtél! Az én nevemet kiabáltad! – könnyes lett a szeme a beszédtől, féltette Tykit, azt hitte, valami történt vele.
- Ugyan semmi baj! Csak álom volt! Nem történt semmi! – húzta közel magához és szorosan ölelte, majd egyenletesen beszívta a haja illatát, ami az orrát csiklandozta.
- Ugye nem bántottalak álmodban? Mert én sose foglak bántani Tyki! Szeretlek! – sírt keservesen Lenalee, mert azt hitte, hogy ő tett valami rosszat Tykivel és ezért álmodott ilyet.
- Dehogy! Te nem bántottál! Ez csak egy buta álom volt! És én is szeretlek! Nagyon! – maga felé fordította a lányt és egy puszit nyomott az arcára. Lenalee pedig szintén neki.
- Na, éhes vagy? Hozok neked egy kis ennivalót. Rendben? – állt fel Tyki, nem akarta firtatni az álmát, így is neki is megdöbbentő volt, amit látott.
- Igen, kérek! Tyki, addig kimehetek körülnézni? – kérdezte bájosan és mosolyogva.
- De csak a ház köré, mert akkor megtalálnak, és újra elvisznek tőlem! – mondta féltően a férfi.
- Megígérem! – ezzel leugrott az ágyról és kifelé vette az irányt.

Komui kiskutyaként követte Reevert. Aki egy lifthez vezette, majd mindketten ráálltak és megindult lefelé. Nagyon mélyre érkezték és sötét helyre. Komui csak pislogott. Nem hitte, hogy ilyen a Rend, ő egy kis intézetnek gondolta, de ez felülmúlta a számításait, mert hatalmas hely.
- Hova megyünk? – kérdezte a mellette álló férfit, aki készségesen válaszolt minden kérdésére. Úgy látszik ő jó barátja lesz.
- A tábornokokhoz és Hevlaskához. – felelte tudálékosan és megállította a járművüket, majd mutatta az utat Komuinak. Nem sokat kellett sétálniuk ott is voltak.
- Tábornokok! Ő itt Komui Lee! – mutatta be a háta mögött várakozó egyént.  A tábornokok csak bólintottak, egy nagy csuklya takarta el az arcukat így csak a tábornoki ruhájuk látszódott ki, de még az se mindig.
- Örvendek! A nevem Komui Lee. – lépett elő határozottsággal és kellő fegyelmezettséggel.
- Komui, ők itt – elkezdte Reever sorolni a tábornokok nevét jobbról haladva. – Froi Tiedoll tábornok, Cloud Nine tábornok, Winters Socalo tábornok, Kevin Yeegar tábornok és végezetül Cross Marian tábornok lenne, de ő persze nincs jelen, ahogy szokta. – tette hozzá fejet vakargatva Reever és megindult felfelé a lifttel, mert ő neki nem szabad jelen lennie a nagyobb értekezleteken.
- Üdvözlünk Komui Lee igazgató. – köszöntötte Nine tábornok, aki nő volt. Ő volt az egyetlen köztük, a többiek férfiak voltak.
- Reméljük tisztába vagy a feladataiddal. Nagy számnak tekintjük, hogy a húgod miatt elvállaltad a felkérésünket, és persze örülünk, hogy itt fogsz dolgozni. – mondta Yeegar tábornok és ő levette a csuklyát. Egy öreges ember volt. Ősz hajjal és egy fejpánttal.
- Köszönöm! És igen, minden tőlem telhetőt megteszek a Rendért. – felelte automatikusan Komui.
- Akkor, ha így összebarátkoztunk, lenne máris egy feladatod Komui! – parancsolta Socalo tábornok.
- Mi lenne az? – kérdezett vissza gyorsan és izgatottan. Már várta az első feladatát nagyon, de először Lenaleeval szeretne találkozni.
- Az egyik ördögűző jelöltünk megszökött! – jelentette ki határozottan. – Egy ellenség tört be a Rendbe és elvitte az ördögűzőt, akit még most akartunk kifejleszteni!
- Micsoda??! Ki volt az? – kérdezte megdöbbenve Komui és kikerekedtek a szemei, hiszen ő úgy tudja, hogy nem egy könnyű betörni a Rendhez.
- Lenalee Leet vitték el! – mondta ki könnyedén a nevet, nem nézve, hogy mekkora ütést okoz Komuinak. Mert ő lefagyott, és elsápadt, nem bírta felfogni, amit hallott.
- A húgomat… elrabolták…