4. fejezet - Gyere, Lenalee...

Sziasztok :D Meghoztuk a 4. részt :) Reméljük tetszeni fog :) Ez egy kicsit hot-os lett :$ De nem annyira durva xD Persze ettől lesznek merészebbek is, de szerintünk elsőre elég ennyi :P Köszönjük az előző komikat, kérjük ehhez is írjatok ^^ Valamint kíváncsiak vagyunk a fiúk véleményére is xD Akkor jó olvasást és komizást :) By: Regi and Áfonya (LLL)

Sötét van, annyira, hogy az embernek szinte már sírni támad kedve. A nagy irodában, az orrunkig sem lehet ellátni, ezért épeszű élőlény nem tartózkodik ott… De mégis van egy férfi, ki az asztalon hasal. Keze hanyagul lóg le a bútor széléről, amiben egy fényképet szorongat. Asztalát ellepik a jelentési papírok, üzenetek, egyéb fontos, és jelentéktelen levelek.  Megcsörrent a telefon, amiről hamar leseperte a papírokat, majd füléhez rántotta a kagylót.

-          Van valami hír? – Kérdezte reménykedve a Rend igazgatója, majd egy sóhaj hagyta el száját. A telefonból már csak idegesítő búgás hallatszott, amit hamar megelégelve, visszalökte helyére a készüléket. Öklével hatalmasat vert az asztalba, mire a rozoga fa megremegett. Jó pár év telt el, mióta Lenalee eltűnt, de bátyja az óta is keresi őt, megállás nélkül. Nem adja fel! Ha a szeretett húgáról van szó, ő nem adja fel! Bárhol is lehet, meg fogja találni, bármi áron!

-          Tyki! Kész az ebéd, gyere már! – Kiabálta a lány. – Tyki! – Dobbantott egyet lábával, mire egy morgást kapott válaszként. Bájos arca kipirult az idegességtől, s karba tett kézzel dobolt lábával az öreg padlózaton. Mikor az említett tarkóját vakargatva megállt a küszöb előtt, lila szemeit mérgesen rászegezte. – Na végre! – Enyhült meg tekintete. – Ülj le, ma finomat főztem. – A férfi átlépte a küszöböt, majd szeme sarkából ránézett az asztalon lévő ételekre, s dicséretképp megsimogatta a lány buksiját. Mindketten leültek a kis asztalhoz. Ugyan nem volt túl nagy, de kettejüknek pont megfelelt a mérete. Vendégek sosem jártak arra, ezért semmi szükség nem volt nagyobb bútorzatra.

-          Ma is mész a bányába? – Kérdezte komor hangon a lány. Nem szeretett egyedül lenni, Tyki meg nem engedte kilépni a házból, csak az erdőbe, de csak akkor, ha mindketten mentek.

-          Nem, ma nem. – Válaszolta két falat közt. Kedvesen rámosolygott a lányra, amitől kis pír szökött arcára. – Köszönöm az ebédet, nagyon finom volt. – Dicsérte, mikor végzett az evéssel. A tányérokat szokás szerint belökte a mosogatóként használt dézsába. Lenalee hamar elmosogatott, majd felment szobájukba. Igen, közös szobájuk volt, mivel a kis házban egyetlen háló fért el.  Leheveredett az ágyra. Nem sokkal később társult hozzá a férfi is. Lena dereka köré fonta karjait, s szorosan magához ölelte. Mindig is kíváncsi volt, vajon, mire gondolhatott, amikor ennyire önfeledten ölelgette őt.  Barna szemei ködösen nézték a lányt. Tudta, ha most nem megy el onnan, nem tud uralkodni magán. Fel akart kelni, el akart menni, de végtagjai nem engedelmeskedtek. Végignézett a lányon, s agyát ellepte a köd. Szorosan szájára tapasztotta sajátját, úgy, mint még soha. Durva, követelőző csók volt. Lena egy darabig tűrte, majd zihálva vált el a férfitól. Értetlenül nézett rá, de ő ezzel nem törődött. A lány felé emelkedett, a nyakát kezdte behinteni csókokkal. Ahányszor ajkai a lány bőréhez értek, beleborzongott az érintésbe. Jól eső érzés kerítette hatalmába, de ugyan ekkor félt is tőle. Félt az ismeretlentől, és még nem állt készen rá. Tyki egyik keze végig felsiklott a combján és érzékien megsimogatta a lábát, erre az érzésre Lenalee össze akarta zárni a lábait, de Tyki nem engedte neki, akarta a lányt, ott, azonnal! A lány le akarta magáról tolni, de nem hagyta magát. Egész testsúlyával ránehezedett, s gyengéden kezdte harapdálni a lány nyakát, majd alsó ajkát. Esélye sem volt a menekülésre, pedig legszívesebben kirohant volna még az erdőből is. Szerette Tykit, szerelmes volt belé, de ezzel teljesen megrémítette, és arra a pillanatra minden csepp szeretet félelemmé változott. Hát még akkor, mikor kezdte róla lefejteni a lenge kis nyári ruháját. Teljesen belevörösödött a puszta gondolatba, hogy mire is készül…

-          Tyki… Kérlek, hagyd abba… - Lehelte erőtlenül, de nem hagyta abba a kapálózást. Ha lehetséges, még jobban ránehezedett, s fülébe suttogott.

-          Nem kell félned, semmi rossz nem fog történni… - Hangja rekedt volt a vágytól, ami részben gyengeségét mutatta ki. Lena könnyei eleredtek, s egészen nyakáig folytak. Tyki annyira öntudatlan állapotban volt, hogy nem törődött a könnyekkel, folytatta a ’kényeztetést’. Hasát csókolgatta, mikor hirtelen a földön landolt. Lenalee lerúgta magáról, s hamar felkapva ruháját lerohant az emeletről. A férfi zihálva követte őt.

-          Lenalee, ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém…- Kiáltotta, mikor már egyedül volt a házban… Térdre esett, s csak bámult arra, amerre a zokogó leány futott. Közben azon elmélkedett, hogy lehetett ekkora idióta…

A Fekete Rend emberei, és velük együtt Komui Lee is járőrözött az erdőben. Többen is megerősítették, hogy láttak arra egy lányt. Az igazgató reménykedett benne, hogy húga lesz az. Mindenfelé keresték az erdőben, de csak nem jutottak semmire. Már a nap is lement, s egy elhagyatott barlangból hallatszott valami zaj. Komui belépett a kőből kialakult üregbe, s egy lány zokogó hangja ütötte meg fülét.  Közelebb sétált, és meglátta húgát, amint keservesen sírt. Lábai mellkasáig fel voltak húzva, s fejét térdébe temette.

- Lenalee… - Állapította meg a férfi, s leguggolt mellé. Húga hirtelen rászegezte könnyes szemeit, amik a hang hallatán kicsit kikerekedtek

- Bátyó… - Suttogta, s karjaiba vetette magát, úgy sírt tovább. Testvére vigasztalóan simogatta hátát.

- Úgy örülök, hogy végre megtaláltalak. Mosolyogva és megkönnyebbülve ölelte megához a régen nem látott húgát, de a lány nem igazán volt boldog, inkább zokogott. Komui nem értette, hogy mi történhetett, amitől ennyire megrémült. – Lenalee! Mi történt?! Bántott valaki? – kérdezte miközben maga felé fordította a lányt és a könnyes lila szemébe nézett.
- Nem… senki! Csak egy farkas volt és megijedtem, ennyi! – hazudta azonnal a lány, nem akarta elmondani a bátyjának, hogy mit műveltek Tykivel, mert biztos, hogy bántani fogja akkor, ő pedig megígérte, hogy soha nem fog semmi rosszat tenni ellene.
- Igazad mondasz? Nekem elmondhatod! – faggatolódzott tovább Komui, valahogy nem hitte el, hogy csak egy farkas végett zokog a húga.
- Igen, ez történt, hidd el! – Lena abbahagyta a sírást, muszáj elhitetni a testvérével, hogy őszintén beszél vele és nem hazudik. Tudta pedig, hogy a bátyjának elmondhatná, de kínosnak érezte ezt a dolgot, hiszen még ő sem tudja eldönteni, hogy mit is érzett abban a pillanatban. A lelke egyik fele ott maradt volna és engedett volna Tykinek, de a másik megrémült, hogy olyant tenne, amit még soha…
- Akkor rendben! – enyhült meg Komui és átölelte a lányt, majd az egyik ördögűzőhöz fordult, aki szintén aggódott Lenaleeért. – Suman! Visszavinnéd a húgom? – kérdezte barátságosan és átnyújtotta Lena kezét neki, aki azonnal a nyakába ugrott.
- Suman! – kiáltotta a lány és megpuszilta. – Ne haragudj! Csak nagyon hiányoztál!
- Te is nekem Lenalee! Gyere, menjük vissza! Rendben? – ezzel felkapta a lányt és kiment a barlangból, nem is sejtve, hogy egy ideges és mérges férfi ül a fán és őt nézi, amint a szerelmét viszi az ölében.
- Bátyus! Te nem jössz?! – kiáltott vissza Lenalee a testvérének, aki elgondolkodva nézte az eget.
- Öm… menjetek előre! Én is hamarosan utolérlek titeket! – mondta még mindig gondolkozva.
- Rendben, de bátyus, izéé… ne csinálj semmi marhaságot, kérlek, ne bántsd őt! – kérte Lenalee kiskutya szemekkel, kettőjükön kívül senki sem tudta, hogy mire értette a kijelentését a lány, de Komui csak bólintott, mert ő nagyon is tisztába volt vele.
Suman, Lenával együtt elrepült, míg ő felnézett a legmagasabb fenőre és ott Tykivel találkozott a szeme.
- Gyere le, te átkozott, beszédem van veled!